Kezdőlap elvalaszto Hírek elvalaszto Napközben elvalaszto Kerékpárút épül Csikóstőttősön
 -   Ivó, Milán
Kerékpárút épül Csikóstőttősön PDF Nyomtatás E-mail
level Fórumok -
Napközben - közlekedési fórum
2012. január 25. szerda, 09:39

Kétszázharminc millió forintos beruházással kerékpárút épül európai uniós forrásból a Tolna megyei Csikóstőttősön, az út árvízvédelmi célokat is szolgál - mondta a település polgármestere az MTI-nek.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap 206 millió forintos támogatásával épülő, másfél kilométeres szakasz 2013 júniusára készül el - mondta Pintér Szilárd.
Az út, amely a 900 fős település két részét köti össze, csatlakozik a Dombóvár-kaposszekcsői kerékpárúthoz, így a kaposszekcsői ipari parkban dolgozó helybeliek munkába járását is segíti - tette hozzá a polgármester.
A létesítmény a tervek szerint árvízvédelmi töltésként is szolgál majd, a Csikóstőttőst Kaposszekcsővel összekötő közútnál mintegy egy méterrel magasabb koronaszintjével.
2010. júniusban a településen két utcát és a kaposszekcsői utat is elöntötte a megáradt Baranya-árok és Hábi-csatorna vize, az áradás miatt több mint ötven embernek kellett elhagynia az otthonát.

 

 
fulbal
fuljobb
 
regens