|
Debrecen önkormányzata nyílt közbeszerzési eljárást indított két jövőbeni nagy projekt előkészítése érdekében. Az „Intermodális személyszállítási központ létrehozása Debrecenben" című, valamint a „Debrecenben és vonzáskörzetében kötöttpályás elővárosi, gyorsvasúti közlekedési rendszer fejlesztése" című pályázati projektjavaslatokhoz részletes megvalósíthatósági tanulmányok szükségesek - adta hírül az Észak-Alföldi Online magazin.
Az ezek elkészíttetése érdekében indult közbeszerzési eljárás keretében az ajánlati dokumentációt 11 ajánlattevő vásárolta meg, melyek közül 9 be is nyújtotta pályázatát. Az ajánlatok értékelését követően 2010 szeptemberének végére várható a pályázat eredményének kihirdetése. Egy részletes megvalósíthatósági tanulmányt írt ki az önkormányzat az intermodális (korábbi nevén: multimodális) közlekedési csomópont megvalósítására, illetve a Debrecen város elővárosi közlekedésének fejlesztésére. A cél az, hogy még a 2007-2013-as európai uniós költségvetési évből 2013-ra legyen újabb nagyprojektje Debrecennek. Európai öltözetben a Nagyállomás és környéke"Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere: "A projekt megpályázásához azonban szükséges tanulmányok elkészítése: tervek megalkotása, forgalomszámlálás, közlekedési szokások megvizsgálása, vasúti és helyközi autóbuszok viszonylatainak felmérése stb. A projekt fő célja a helyközi utazási idő lecsökkentése, valamint a debreceni tömegközlekedési eszközök hatékony használata. Természetesen Debrecennek megvan a maga közönsége, hiszen több, mint 200 ezren vagyunk. A mi közlekedési rendünket is szabályozni kell, ezért szükséges a Nagyállomás mellett egy olyan csomópontnak a megépítése, ahol a helyi, helyközi, távolsági és a repülőtéri közlekedést egy projektbe rakjuk.
Az alpolgármester szerint: "Vizsgálnunk kell, hogy a Debrecenbe jelenleg 9 bejövő vasúti vonal esetében melyik az a járat viszonylat, ahol minél nagyobb tömegben jönnek a Debrecenbe érkezők és mi az amit ki lehet váltani elővárosi közlekedéssel. Ez természetesen azt jelenti, hogy Debrecen belterületén helyi közlekedési eszközként működik, míg a város külterületén gyorsvasútként közlekedik az adott jármű. A budapestiek jól ismerik a HÉV-et, de ez egy egészen más közlekedési eszköz lenne. Erre a tanulmányra várunk most pályázókat. Ez a tanulmány rendkívül költséges, hiszen rengeteg vizsgálatot kell elvégezni, ráadásul az előkészítés egy elvi engedélyes szintű tervet fog tartalmazni. Mint ismert: felmerült már korábban is, hogy egy új épület legyen a Nagyállomás melletti téren, de az is felmerült, hogy a Nagyállomás bizonyos vágányait fedjük le és oda kerüljön ez a csomópont vagy hogy a homokkerti felüljáró mellett egy új átvezetés legyen, de szóba jött az is, hogy a most felépítendő új nyugati tehermentesítő kiskörútnak az Erzsébet utcai csomópontjából legyen egy közúti aluljáró átvezetése egészen a repülőtér, illetve a Gázvezeték utca irányába. Mindezeket a közlekedési helyzeteket fogja ez a tanulmány részletesen elemezni és lehetőséget ad arra, hogy a következő szinten már építési engedélyes terveket tudjon az önkormányzat elkészíteni, ami feltétele annak, hogy az uniós pályázatokon sikerrel szerepelhessünk." Kampány vagy valóság?A pályázat beadása szeptemberben lesz. Ezt követően az engedélyes tervek 2011-2012-ben készülhetnek el. Az önkormányzat szándéka, hogy a debreceni 2-es villamoshoz hasonlóan ezen beruházásokat is nagy projektként kezelje a magyar kormány, valamint az Európai Unió. Amennyiben sikerrel pályázik Debrecen, akkor leghamarabb 2013-ban elkezdődhet a projekt. |