Kezdőlap elvalaszto Hírek elvalaszto Közszemle elvalaszto „Biztonságos Közlekedésre Nevelés Iskolája Egerben" elnevezésű vetélkedő június 3.-án
 -   Ivó, Milán
„Biztonságos Közlekedésre Nevelés Iskolája Egerben" elnevezésű vetélkedő június 3.-án PDF Nyomtatás E-mail
Fórumok 2010. május 25. kedd, 06:53

Tekintettel arra, hogy a közlekedésre nevelés, a közlekedési versenyeken való részvétel rendkívül hatékony eszköze a gyermekbalesetek megelőzésének, ezért a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Baleset-megelőzési Bizottsága, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságával közösen egy közlekedésismereti versenyt szervez az egri alapfokú oktatási intézmények tanulóinak június 3.-án csütörtökön, 9 és 13 óra között  Egerben, a Kemény Ferenc Sportcsarnokban, illetve az Érsekkertben - tájékoztatták honlapunkat a szervezők.

"E verseny megszervezésével az az alapvető célunk, hogy növeljük azon egri iskolák számát, ahol kiemelt figyelmet fordítanak a közlekedésre nevelésre. Sajnos a meglévő rendőri létszám nem elegendő ahhoz, hogy e nevelési tevékenységet rendszeresen biztosítsa, így mindenképpen szükség van az oktatási intézmények ilyen irányú tevékenységének fokozására" - tartalmazza aszervezők versenykiírása.

Az Európai Unió az úgynevezett „Fehér Könyvében" egy közlekedésbiztonsági cselekvési programot írt elő tagállamainak a közlekedési balesetek, ezen belül is a balesetben elhunytak számának csökkentése érdekében. A program szerint 2001. és 2010. között 50 %-kal kell mérsékelni a közúti közlekedési balesetben elhalálozott személyek számát. Az Unió legújabb közlekedésbiztonsági programja, amely a 2011-től 2020-ig terjedő időszakra vonatkozik, már részletesen foglakozik a közlekedés azon problémás területeivel, amely terén pozitív változásokra van szükség. Az egyik ilyen terület a gyermekek (mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői) által okozott és elszenvedett közúti közlekedési balesetek köre.

Heves megyében 2009-ben 10-ről 9-re csökkent az általános iskoláskorú gyermekek által okozott személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma. Ezen belül szerencsére halálos kimenetelű tragédia nem történt, azonban az elmúlt évben 3 súlyos és 6 könnyű sérüléses balesetet idéztek alapfokú oktatási intézmények tanulói.

A balesetben (akár okozóként, akár részesként) megsérült gyermekek esetében már nem ilyen kedvező a helyzet. 2009-ben 38 esetben sérült meg 6 és 14 év közötti gyermek megyénk közútjain. Halálos esetről nincs ugyan tudomásunk, viszont 10 fő súlyos, 28 fő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett a közúti közlekedési balesetek során. Itt kell felhívnom arra a figyelmet, hogy a megsérült gyermekek 76 %-a vétlen résztvevője volt a balesetnek. A gyermekbalesetek megelőzésének leghatékonyabb eszköze a közlekedésre nevelő tevékenység, amely az Európai Unió fejlettebb tagállamaiban rendkívül jól működik.

Sajnos Magyarországon e tevékenységet csak egy-két oktatási intézményben művelik olyan profi szinten, amely alkalmas arra, hogy a jövő generációját megfelelő közlekedésismereti elméleti és gyakorlati tudással lássa el. A közlekedésre nevelői tevékenység színvonalának javítása érdekében a Rendőrség is szerepet vállalt, hiszen 2008-ban beindította az „Iskola rendőre" programsorozatát, melynek lényege, hogy a lehető legtöbb általános iskolának legyen egy rendőre, aki állandó kapcsolatban áll az iskola vezetésével, és rendszeresen tart a diákoknak bűn-, és baleset-megelőzéssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati oktatásokat.

E mellett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság - Megyei Baleset-megelőzési Bizottsága és a Nemzeti Közlekedési Hatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága  évről-évre meghirdeti azon országos felmenőrendszerű versenyeit, amelyen a résztvevők számot adhatnak KRESZ elméleti és gyakorlati tudásukról. Tapasztalataink szerint szinte minden évben ugyanazok az iskolák jelennek meg ezen versenyek helyi és megyei fordulóin. A versenyen győztes iskola elnyeri a „Biztonságos Közlekedésrenevelés Iskolája Eger" címet és egy évig őrizheti az ezen alkalomból megalapított vándorserleget.

A verseny résztvevői az egri általános iskolák tanulói, iskolánként egy csapattal vehetnek részt a versenyen, amely 4 alsó és 4 felső tagozatos tanulóból állhat 1 fő pedagógus kíséretében. E mellett természetesen korlátlan számú diákot várunk nézőnek illetve csapatuk buzdítása céljából. A verseny lényege, hogy a részvevő csapatok akadályverseny jelleggel a sportcsarnokban és környékén felállított ellenőrzőpontoknál előre meghatározott sorrendben megjelennek, és az ott kapott közlekedési témájú feladatokat végrehajtják, menetlevelüket lepecsételtetik. A 8 db ellenőrzőpont bejárását követően az a csapat, amely a legkevesebb hibapontot gyűjti, megnyeri a versenyt.

A verseny feladatai:
1. ellenőrző pont: KRESZ TOTO kitöltése 1 alsó és 1 felső tagozatos diák által.
2. ellenőrzőpont:  DROG TOTO kitöltése 1 felső tagozatos diák által a csapata segítségével.
3. ellenőrző pont: Kerékpáros ügyességi verseny 1 fő alsó és 1 fő felső tagozatos diák részére.
4. ellenőrző pont: Gyalogos ügyességi pálya ittasságot szimuláló szemüvegben 1 fő felső tagozatos diák részére.
5. ellenőrző pont: Közlekedési memória játék 1 fő alsó tagozatos diák részére a csapata segítségével.
6. ellenőrző pont: Közlekedési puzzle játék 1 fő alsó tagozatos diák részére a csapata segítségével.
7. ellenőrző pont: Bringó hintó ügyességi verseny 2 fő felső és 2 fő alsó tagozatos diák részére (egy fő felső tagozatos, aki a bringó hintót irányítja ittasságot szimuláló szemüveget visel).
8. ellenőrző pont: Traktoros ügyességi verseny a csapatkísérő pedagógus részére.

A verseny időterve:
09.00-09.20  a verseny megnyitása, a rajtszámok kihúzása,
09.20-11.30  a verseny végrehajtása,
11.30-12.45 -Ayala humorista előadása (sportcsarnok),
-a maklári ugróköteles csoport bemutatója (sportcsarnok),
-rendőrmotoros bemutató (Érsekkert),
-tűzoltó bemutató (salakos pálya),
-repülőgép modell bemutató (salakos pálya).

12.45-13.00  eredményhirdetés

A verseny során ingyenesen biztosítunk üdítőt, pogácsát a gyermekeknek, illetve valamennyi résztvevő ajándékot kap. A verseny első három helyezett csapata díjazásban részesül. A versennyel kapcsoltban Erdélyi Róbert rendőr alezredes (70/330-4401), illetve  Gombály László főosztályvezető-helyettes (70/455-7128) ad bővebb tájékoztatást. Az iskolák jelentkezésüket a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és a 06-36-522-159-es számra elküldve 2010. május 13-ig adhatják le.

 

 

 


 

 
fulbal
fuljobb
 
regens