|
NAV: 180 milliót zároltak a kereskedő számláján |
|
|
|
|
Fórumok
2011. március 07. hétfő, 10:46
|
|
Több mint másfél éve nem vallotta be és nem fizette meg az áfát az a kereskedőlánc, amelynek üzlethálózata a főváros nagy bevásárlóközpontjaiban működik - derült ki a cég adóellenőrzése során.
A vállalkozás számláját azonnal zárolták, az eddig megállapított adóhiány majdnem 300 millió forint. Az adóellenőrzéssel párhuzamosan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói is vizsgálják a vállalkozást és vezetőjének büntetőjogi felelősségét. Nullás adóbevallást nyújtott be a NAV-nak egy márkás ruhákat forgalmazó, hat üzletet működtető cég, miközben boltjainak árukészletét folyamatosan töltötte, illetve értékesítette. Az adóellenőrzés közben felmerült a különösen nagy értékre elkövetett adócsalás gyanúja, ezért a pénzügyi nyomozók a Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság feljelentése alapján elindították a nyomozást. Az adóellenőrök és a pénzügyi nyomozók együttműködésével eddig 296 millió forintos adóhiányt állapítottak meg, de a nyomozás még nem ért véget. A gyors akcióban a társaság bankszámláját haladéktalanul zárolták. Az államkasszát ért kár a számlán lévő, de bűnügyi zárlat alá került több mint 180 millió forinttal enyhíthető. Az adóhiányért járó bírság mellett a bűncselekmény elkövetését 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti a bíróság. Sárközi Alexandra, bűnügyi szóvivő Sajtó- és Kommunikációs Főosztály Nemzeti Adó- és Vámhivatal |