 2010-ben a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére is a Vám- és Pénzügyőrségnek sikerült 1.216 milliárd forintot beszedni - erről szerdán sajtótájékoztatón számolt be Béndek József a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri szakmai elnökhelyettese.
Vámbevételek, dohánygyártmány áfa valamint energiaadó tekintetében sikerült az előirányzatokat túlteljesíteni, mely többek köszönhető az vám szakterületen bevezetett elektronikus eljárások - ezzel együtt az ügyfélbarát szemlélet - további szélesítésének. Ki kell emelni azonban, hogy az uniós elvárások szerint a vám szerepe elsődlegesen az Európai Unió és állampolgárai biztonságának és védelmének a szavatolása, a gazdaság védelme, amelyek jelentősége és teljesítménye fiskális szemlélettel tisztán nem mérhető. A fentiekre is figyelemmel, kiemelt feladatunknak tekintjük a vámigazgatási szakterületen végzett tevékenység magas színvonalával hozzájárulni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal működéséhez, annak pozitív társadalmi fogadtatásához.
INTEGRÁCIÓ2010. július 08-án hatályba lépett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség egyesítését előkészítő kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló kormányhatározat, melyben dr. Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke került kormánybiztosként kinevezésre. Ezt követően a Vám- és Pénzügyőrségnél jogi és szakmai munkacsoportok kerültek felállításra az integrációval összefüggésben felmerülő feladatok ellátása, és az egyesített szervezet zökkenőmentes munkájának biztosítása céljából. A munkacsoportok 2010. nyarán kezdték meg munkájukat és valamennyi jogi és szakmai vonatkozású kérdésben (pl.: a létrejövő szervezet struktúrája, az átszervezés kérdése, a szükséges jogszabály-módosítások előkészítése, Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogállása, szervezete, feladat- és hatásköre) közreműködött.
BEVÉTELEKA Vám- és Pénzügyőrség (továbbiakban VP) 2010. évben 1 216 381 millió forintot szedett be, amely a központi költségvetés tárgyidőszaki bevételeinek 14,94%-a. A VP bevétele 2009-ben 1 267317 millió forint volt, ami a központi költségvetés 2009. évi bevételének (7 254 766 millió forint) 15,23 %-os teljesítését jelentette.
Vámbeszedési költség megtérítése (25 %)Az előirányzat 7 200 millió forint, ebből teljesítve 8 442 millió forint, mely az előirányzat 117,3 %-a. A bruttó vám saját forrás bevétel 33 953 millió forint. A VP bevétele 2009-ben 7 995 millió forint (tavalyi teljesítés 98,70 %-a), illetve bruttó 31984 millió forint volt.
Jövedéki adóbevételekAz előirányzat 892 900 millió forint, ebből teljesítve 856 524 millió forint, mely az előirányzat 95,90 %-a. A VP bevétele 2009-ben 868 820 millió forint volt, mely a bevétel 104,70 %-os teljesítését jelentette.
Regisztrációs és fogyasztási adóbevételAz előirányzat 39 300 millió forint, ebből teljesítve 30 039 millió forint, mely az előirányzat 76,4 %-a. A VP bevétele 2009-ben 33 553 millió forint volt, amely a bevétel 40,9 %-os teljesítését jelentette időarányosan.
Import áfa bevételekA Nemzetgazdasági Minisztériummal év elején egyeztetett éves előirányzat 200 000 millió forint, ebből teljesítve 192 815 millió forint, mely az előirányzat 96,41 %-a.
Dohánygyártmány áfa bevételA NGM egyeztetett éves előirányzat 81 500 millió forint, ebből teljesítve 90 105 millió forint, mely az előirányzat 110,56 %-a.
EnergiaadóAz előirányzat 16 400 millió forint, ebből teljesítve 16 887 millió forint, mely az előirányzat 103 %-a.
Egyéb lakossági adók (Bérfőzési szeszadó, csatlakozás előtti vámbevétel, lakossági vámbevétel)Bérfőzési szeszadóból 2 789 millió forint, lakossági vámbevételből 104 millió forint, az értékesítési bevételből 109 millió forint, míg a csatlakozás előtti vámbevételből 18 millió forint bevétele származott központi költségvetésnek. A lakossági adóbefizetések költségvetési előirányzata 5 800 millió forint, ebből teljesítve 3 020 millió forint, mely az előirányzat 52 %-a. 2010-ben környezetvédelmi termékdíj címén 18 548 millió forintot (az előirányzat 87,5 %-a) szedett be a testület.
FELDERÍTÉSEKA hatáskörös jogsértő cselekmények főbb felderítési adatai2010. évben a VP össz-testületi hatáskörébe utalt bűncselekmények
• felderítési esetszáma 3,9 %-kal (16.668-ról 17.316-ra) nőtt, • elkövetési értéke nagyságrendileg azonos értéket (121,24 milliárd Ft-ról 119,22 milliárd Ft-ra) mutat, míg • lefoglalt értéke pedig 39,9 %-kal csökkent (13,38 milliárd Ft-ról 8,05 milliárd Ft-ra), a bázis időszakhoz képest. Kábítószer-, cigaretta felderítési tevékenység 2010. évben 74 alkalommal került sor kábítószer felderítésre 520,45 kilogramm súlyban. A testület kábítószer felderítései kapcsán elmondható, hogy 2010. évben 23 alkalommal 344,59 kilogramm marihuánát, 16 esetben 14,24 kg kokaint, 3 alkalommal 74,73 kg heroint, 14 esetben pedig 56,82 kg amphetamint foglaltunk le. A testület 2010. évben 98 273 990 szál, adózás alól elvont dohánytermékre elkövetett jogsértő cselekmény miatt büntetőeljárás, szabálysértési eljárás és jövedéki eljárás során. VÁM SZAKTERÜLETA vámhatóság szolgáltató jellegének erősítése érdekében kiemelt figyelmet fordítottunk az ügyfelek terheinek könnyítésére, elsősorban az elektronizálható eljárások mielőbbi kialakítása azok informatikai támogatottságának megvalósítása, valamint a bevallások egyszerűsítése és elektronizálása érdekében. A vonzó vám környezet különösen fontos a gazdálkodók vámeljárásainak megtartása, kedvező esetben más tagállami gazdálkodók Magyarországra csábítása érdekében. A behozatali és a kiviteli irányú vámeljárások száma 2010. évben emelkedést mutatott a 2009. év azonos időszakának forgalmához képest. Gépjármű ellenőrzésA vámhatóság 2010. évben folyamatosan végezte az Európai Unión kívüli ország forgalmi rendszámával rendelkező gépjárművek ellenőrzését. Az ellenőrzések eredményeként számos jogsértés került megállapításra, amelynek következtében vámtartozás került kiszabásra. A vámtartozás megfizetésének biztosítása érdekében a hivatalok több alkalommal intézkedtek az ellenőrzés alá vont gépjárművek közvetlen vámfelügyelet alá vétele iránt, amelyet csak az előírt összegek megfizetése után szüntettek meg. Az ellenőrzések számadatait tekintve megállapítható, hogy 2010. december 31-ig 342 darab ellenőrzés került bevezetésre, amelynek eredményeként összesen 261M Ft kiszabása, és 180 M Ft beszedése történt meg. TermékdíjA környezetvédelmi termékdíj tekintetében a költségvetési törvényben 2010. évben a bevételi előirányzat 21,2 milliárd forintban került meghatározásra. A 2010. december 31-ei éves összesített forgalmi adatok alapján mindösszesen 18,5 milliárd forint termékdíj bevétel realizálódott. A 2010-es év tekintetében a bevételi előirányzattól való elmaradás mintegy 2,7 milliárd forint, mely elsősorban a jogi környezet 2010. január 1-jén bekövetkezett módosításának - nevezetesen a nem újrahasználható kereskedelmi csomagolás kapcsán alkalmazható levonás jogintézménye bevezetésének - a következménye. Regisztrációs adó A regisztrációs adó szakterület tekintetében a költségvetési előirányzat 2010. év vonatkozásában 39,3 milliárd forintban került meghatározásra, melyből mintegy 30 milliárd forint teljesült, mely az előirányzat 76 %-a. A regisztrációs adó bevételek folyamatos csökkenése tapasztalható a 2007-es évtől kezdődően, melynek okai a hitelezési szabályok szigorodásában, a lakosság eladósodásában és a gazdasági világválság hatásaiban keresendőek. Figyelemmel az adónem sajátosságaira (a bevétel a személygépjármű forgalmazás volumenének függvénye) és a gazdasági válság hatásaira, a szabályozás változatlanul hagyása mellett a regisztrációs adó bevételek jelentős növekedése nem várható. JÖVEDÉKI SZAKTERÜLETFémkereskedelem ellenőrzése2010-ben 747 fémkereskedelmi engedély iránti kérelem érkezett a hatósághoz. A 2010. április 1-jét követően elvégzett összes fémkereskedelmi ellenőrzés száma: 1598 db. Ebből: az engedélyes telephelyén végzett: 1458 db, szállításkor (közúton): 140 db. Az ellenőrzések során 5719 tonna különböző fémkereskedelmi engedélyköteles anyag került lefoglalásra (pl.: vasúti sín, csatornafedél, „Gáz" feliratú aknafedél, öntöttvas villamos doboz, vízcsövek vízmérővel, tűzcsap fedél, alumínium közúti táblatartó oszlop feldarabolva, alumínium közlekedési tábla, földkábel, rézkábel, alumínium kábel stb.). A lefoglalással érintett anyagok döntő többsége vas. A Vám- és Pénzügyőrség, fémkereskedelmi hatóságként mintegy 2,64 milliárd forint bírságot szabott ki. NYOMOZATI SZAKTERÜLETA nyomozó hivatalok 2010. évben 14.690 esetben derítettek fel bűncselekményt (hatáskörös és nem hatáskörös egyaránt) 119,72 milliárd Ft összértékben, melyhez 3,82 milliárd Ft lefoglalt érték társult. A vizsgált időszakban a nyomozószolgálat felderítési esetszáma a 2009. év hasonló időszakának 12.223 esetéről 20,2 %-kal, az elkövetési érték 84,84 milliárd forint értékéről 41,1 %-kal nőtt. HATÁRFORGALOMKözúti személyforgalomban 2009. év hasonló időszakához képest összességében, csekély mértékű növekedés következett be (4%). Forgalomcsökkenés a horvát határszakasz vonatkozásában (6%) volt tapasztalható, míg a szerb és ukrán határszakaszokon forgalomnövekedést regisztráltunk (4% illetve 17 %). Az ukrán határszakasz személyforgalmában jelentkező intenzív forgalomnövekedés oka vélhetően a magyar-ukrán viszonylatban fennálló üzemanyag árkülönbség volt, ugyanis a hazánkban tapasztalható folyamatos üzemanyag áremelkedés tovább növelte azon utazók körét, akik külföldön tankoltak. Járműforgalom tekintetében az előző évhez képest, összességében forgalomnövekedés volt tapasztalható, melyre általánosságban az jellemző, hogy amíg a szerb- és horvát határszakaszokon néhány százalékos csökkenést mutatott a forgalom, addig az ukrán határszakaszon 10%- ot meghaladó növekedést. GAZDÁLKODÁSA Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Költségvetési törvény) a Vám- és Pénzügyőrség 2010. évi Kiadási előirányzatát 39.127,7 millió Ft, Bevételi előirányzatát 2.120,7 millió Ft, Támogatási előirányzatát 37.007,0 millió Ft keretösszeggel hagyta jóvá. Az évközben végrehajtott előirányzat módosítások és a 294,7 millió Ft összegű előirányzat elvonása eredményeként a Kiadási előirányzat 50.068,3 millió Ft-ra növekedett, amelynek forrása 5.045,0 millió Ft Bevételi előirányzat, 37.581,7 millió Ft Támogatási előirányzat, továbbá 7.441,6 millió Ft saját hatáskörben rendezett előirányzat-maradvány. HUMÁNPOLITIKAA VP 2010. december 31-i tényleges létszáma összesen: 7 216 fő, ebből 5 854 fő hivatásos állományú, 1 354 fő közalkalmazott és 8 fő kormánytisztviselő. A VP-APEH integrációhoz kapcsolódóan átszervezés került elrendelésre, melyhez kapcsolódóan valamennyi hivatásos állományú testületi taggal 2010. december 16-ig elbeszélgetést kellett lefolytatni, mely keretében új szolgálati hely és beosztás meghatározására került sor. A szolgálati nyugdíjra jogosultak jelentős része (472 fő) nem fogadta el a felajánlott beosztást, ezért szolgálati viszonyuk megszüntetésére, és nyugállományba helyezésükre került sor. Fegyelmi helyzetA tárgyévben összesen 34 pénzügyőröket érintő büntető eljárás indult meg, melyekben összesen 42 pénzügyőr érintett. Ez testület összlétszámát tekintve mindössze 0,58%. Ebből 8 fő vámszakterületen, 10 fő jövedéki területen, 9 fő bűnügyi területen, továbbá 15 fő járőrszolgálati területen teljesített szolgálatot. 2010. évben fegyelemsértés megalapozott gyanúja miatt 329 esetben 308 fő pénzügyőrrel szemben kellett fegyelmi intézkedést bevezetni (előző évben az esetek száma 471, az érintett pénzügyőrök száma 431 fő volt). A 2009. évi adatokhoz képest jelentős csökkenés tapasztalható. EU ELNÖKSÉGHazánk uniós elnökségi feladataira történő felkészülési folyamat jelentősen érintette a Vámigazgatóság 2010. évi tevékenységét, főként a dosszié felelősök révén. Több dosszié került munkatársaink felelősségi körébe, mely jelentős munkaterhet rótt az állományra. Az elnökségi feladatokból adódóan a nemzetközi szakmai tevékenység is felpezsdült. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy tárgyalási álláspontokat koordináló minisztérium mind gyakrabban hatalmazta fel a résztvevőt konkrét hozzászólási mandátummal. Az ülések előkészítése még alaposabb szakmai elmélyülést igényelt a Bizottság által előkészített anyagok véleményezése terén.
|