Vasútigazgatási Szimpózium II. - Menich Péter, az NKH Stratégiai és Módszertani Igazgatóság, Vasúti Igazgatási Főosztálya vezetőjének előadása
Működési engedélyezéssel kapcsolatban szigorúak a feltételek a szakmai alkalmasság, a pénzügyi teljesítőképesség és a kárfedezeti képesség vonatkozásában. Fontos kérdés, hogy a vasúti tevékenység szabályozva van-e az SZMSZ-ben. De nem kevésbé lényegesek, hogy a vasúti társaságot irányítók megfelelő, legalább 3-5 éves szakmai gyakorlattal rendelkezzenek - közölte Menich Péter, az NKH SMF, Vasúti Igazgatási Főosztályának vezetője, a Magyar Közlekedési Kiadóval közösen szervezett vasútigazgatási szimpóziumon, február 9-én Budapesten. {intro-scale: 0.4}
A biztosítások - vagy bankgaranciák, amelyekre a biztosítók kidolgozták a megfelelő konstrukciókat -, megléte is lényeges működési feltétel. Emlékeztetett arra, hogy a biztosítási szint meg nem léte, a fedezettség hiánya miatt 12 vasúttársaságot kellett felfüggesztenie a hivatalnak. Az idén meg kell vizsgálni, hogy a tevékenységi biztosítások rendszerét szigorítani, vagy esetleg enyhíteni kell-e? A főosztályvezető kiemelte, hogy a vasúti közlekedés biztonsága és gazdasági-pénzügyi fenntarthatósága végső soron a fuvaroztatók, illetve az utasok érdeke is. A működési engedély kiadási feltételeinek folyamatos fennállását igazolni kell tudnia a vasúttársaságoknak. Az éves társasági beszámolókat minden év május 31-ig el kell juttatni az NKH-nak. A hálózat hozzáférési díjat minden vasúttársaságnak, amelyek EU-ban kaptak engedélyt, de a magyar vonalakon is üzemelnek meg kell fizetnie az NKH-nak, és a hatóságnak egyúttal a társaság működését is meg kell vizsgálnia. A múlt évi díjak beérkezéséről, és összegéről az NKH-nak március elejére állnak rendelkezésére adatok. Az NKH feladata, hogy a 2010-2011-es menetrendi évre meghirdetett Dijszabási Dokumentumot ellenőrizze. Fontos, hogy a díjak a költségeket tükrözzék vissza. Ha abban 5 százalék eltérés van akkor az NKH-nak be kell avatkoznia. Ennek módszertana most van kidolgozás alatt. Menich Péter szerint azok a vasúti cégek, amelyek fuvaroznak, vontatnak, és személyt is szállítanak, azok mérlegében e tevékenységből származó bevételeket, és költségeket el kell különíteni, amiről minisztériumi rendelet is rendelkezik. Az erre vonatkozó felülvizsgálat jó eredménnyel zárult, az elkülönítés megvalósult. De pontosítások, és kiegészítések a 2010-es évben fognak megvalósulni. Helyszíni ellenőrzések Az NKH a helyszíni ellenőrzések során vizsgálja az engedélyköteles tevékenység működési engedély nélkül való végzését, az engedélyezett tevékenység tényleges végzését, valamint a vágányzárakat, az indokolatlan kapacitásszűkítés elkerülése és a megkülönböztetés-mentes hozzáférés érdekében. Az engedély nélküli tevékenység végzésével kapcsolatban olykor nem volt egyszerű kinyomozni, hogy a tulajdonos váltások, és cégátalakulások után kié egy-egy iparvágány. A vágányzárakkal összefüggésben elsősorban a kezdő és záró időpontok betartásával voltak gondok. Az utasok jogainak védelme Az 1371/2007/EK rendelet alapján, 2009. december 3. óta az utasok jogainak védelme megváltozott. Eredményét a „végfelhasználók" közvetlenül érzékelik: az utasok széles körét érintő jogsértés esetén a vasúti igazgatási szerv által meghatározott kötelezéssel, vagy egyénileg az utaspanasz kivizsgálásával. Ehhez kapcsolódik a személyszállítási üzletszabályzatok módosítása, amelyet 2010. március 1-ig kell végrehajtani. Például ha az utas panaszt tesz, és nem elégszik meg a MÁV válaszával, az NKH-hoz fordulhat. A főosztályvezető szerint egyelőre még nem tudják, hogy ez mekkora terhet ró a hatóságra. Eddig két panaszos ügy került terítékre. Az egyik, hogy egy utas nem tudott eljutni egy adott helyre, míg a másik kifogás egy csoportos díjvisszatérítéssel volt kapcsolatban. Az NKH előzetes várakozása szerint elsősorban a késésekkel, az utastájékoztatással, és a fogyatékkal élőkkel kapcsolatos problémákra kell felkészülni. Piacfelügyeleti tevékenység Az NKH vasút piacfelügyeleti tevékenysége szorosan kapcsolódik az engedélyezési és monitoring tevékenységéhez. Ez ügyben a piac zavartalan működése, és a tisztességes piaci verseny fenntartása a legfőbb feladat. Jogsértés megállapítása esetén az elkövető társaságot kötelezik az eljárás költségeinek megtérítésére, bírságot szabnak ki, megállapítják a tevékenység végzés feltételeit, illetve megtiltják a jogsértő magatartás folytatását. E tekintetben nem csak a reagálás, hanem még inkább a megelőzés is fontos feladata a hatóságnak. Az NKH vasúti igazgatási főosztályának egyúttal feladata a piacfelügyeleti és vasúti hatósági eljárások összehangolása is. E vonatkozásban kiemelt téma az indokolt költségek vizsgálata, és a Hálózati Üzletszabályzat (HÜSZ) vizsgálata. Korábban a HÜSZ egy-egy rendelkezésének (például a díjrendszer egy elemének) vizsgálata volt előtérben, ám 2009-ben a HÜSZ-t átfogó vizsgálat alá vetették. Ennek célja a HÜSZ jogszabályi megfelelőségének, egységességének, következetességének, és a hozzáférésre jogosultak megfelelő informáltságának a biztosítása volt. A VPE Kft. ennek megfelelően módosítja a HÜSZ-t. 33 észrevétel volt amit a VPE-vel megvitattak. Ezeket átvezetik a HÜSZ-be, amitől kevesebb problémás ügyet várnak. Nemzetközi személyszállítási szolgáltatások A főosztályvezető kiemelte, hogy a vasúti igazgatási szerv új hatáskörökkel bővült a nemzetközi személyszállítási piac megnyitásával kapcsolatban. Ilyen például a nemzetközi személyszállítási szolgáltatást nyújtani szándékozó vállalkozó vasúti társaság kérelmére indult eljárásban annak megállapítása, hogy a nyújtani tervezett szolgáltatás fő célja a különböző EGT tagállamokban található állomások közötti személyszállítás-e. Másképpen fogalmazva: akar-e egy vasúttársaság kabotázs forgalmat lebonyolítani, és ha igen, akkor az milyen hatással van az adott országban közszolgáltatást végző vasúttársaságra. Eddig nem volt még ilyen eset, de a vizsgálat módszertana már ki van dolgozva. Az NKH új hatásköre még például, a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződés gazdasági egyensúlya veszélyeztetésének vizsgálata nemzetközi vasúti személyszállítási szolgáltatás bevezetésére tekintettel. Strbik László |