Kezdőlap elvalaszto Hírek elvalaszto Napközben elvalaszto Győr-Moson-Sopron megyei közlekedés-fejlesztésre 638 millió forint
 -   Tódor
Győr-Moson-Sopron megyei közlekedés-fejlesztésre 638 millió forint PDF Nyomtatás E-mail
level Fórumok -
Napközben - közlekedési fórum
2010. augusztus 26. csütörtök, 07:27

Közlekedési fejlesztésekre 638 millió forint érkezik Győr-Moson-Sopron megyébe - döntött a regionális fejlesztési tanács.

A Nyugathír szerint a fő nyertes Sopron, amely 235 millió forintot kapott. Az önerővel együtt 314 millió forintból a Vándor Sándor, a Mikoviny és a Lackner Kristóf utcára, valamint a Tarló sorra jut. Csorna a Toldi utcát újíthatja fel, Nyúl körforgalmi csomópontot építhet a 82-es főúton a megyeszékhelyhez közelebbi faluvégnél. Győr a ménfőcsanaki Győri út egyik veszélyes részének rekonstrukciójára, nyomvonal-korrekciójára költhet saját pénzzel együtt 99 millió forintot. Fertőszentmiklós a Rákóczi utcát és az Ipartelepi utat együttesen 1,4 kilométer hosszan újítja fel.
Sopron még egy nagy eredményt ért el: 315 millió forintot nyert arra, hogy megvalósítsa a helyi és helyközi tömegközlekedés integrációját. Az összköltségvetés 371 millió forint. A pénzből a Sopron-Fertőrákos-Fertő tó autóbuszvonalat meghosszabbítják a vitorlástelep megállóig, új forgalomirányító központot építenek a soproni autóbusz-állomáson, 23 helyen buszöbölt, -megállót építenek-újítanak fel. Emellett fejlesztik az utastájékoztató rendszereket, összehangolják a különböző Volán-társaságok, illetve a Kisalföld Volán és a Drescher Hajózási Kft. menetrendjeit.
Manninger Jenő, a tanács elnöke beszámolt arról is, hogy két pályázati konstrukcióra pénzt csoportosítottak át: a kistelepülések szennyvízkezelésére 709 millió, a belterületi vízrendezésre 116 millió forinttal több pénz jut. Ezzel tartaléklistán szereplő pályázatok támogatására nyílik lehetőség. A tanács zárt ülésen értékelte a kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése című kiírásra beérkezett pályázatokat. A keret 3,1 milliárd forint, az igény 4,3 milliárdra rúg. A döntést várhatóan egy hónapon belül hozza meg a bíráló bizottság.


 

 
fulbal
fuljobb
 
regens