|
A magyar kormány készen áll a Magyarországon, és Romániában épülő közös érdekű autópályák és gyorsforgalmi utak összekötéséhez szükséges kormányközi egyezmények mielőbbi véglegesítésére - jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, miután kedden Budapesten tárgyalt Elena Udrea román fejlesztési és idegenforgalmi miniszterrel.
Fellegi Tamás egyetértett román tárgyaló partnerével abban, hogy a két országban kiépített másodrendű utak majdani összekötésének megkönnyítése érdekében is további egyeztetéseket szükséges tartani. A megbeszélésen áttekintették a határ menti közös területfejlesztési stratégia kérdését, valamint az Európai Unió Duna Régiós Stratégia kapcsán felmerülő, a két országot érintő aktuális feladatokat. A két miniszter tárgyalt a tárcájuk hatáskörébe tartozó területekről, majd Fellegi Tamás tájékoztatta román partnerét arról, hogy Magyarországon a közelmúltban kinevezett kormánybiztos koordinálja a Duna-stratégiával kapcsolatos kormányzati munkát, továbbá a Duna-menti országokkal való egyeztetést. A román fél megerősítette, hogy 2010. november 8-án egy Duna-csúcskonferencia megtartását tervezik Bukarestben. Mindkét fél kiemelte, hogy a 2011. első félévi magyar EU-elnökség még szorosabb együttműködésre ad lehetőséget a kohéziós politikák összehangolásának területén is, különös tekintettel a magyar elnökség alatt lezáruló felülvizsgálatra, amelynek eredménye meghatározza a 2014-2020. közötti időszak kohéziós forrásainak elosztását is. A jó hangulatú megbeszélésen a két fél megegyezett az együttműködés pragmatikus, feladatorientált kezeléséről, illetve egyetértett abban, hogy a tervezett szakértői egyeztetéseket, továbbá a 2010. októberi, Romániában tartandó ötödik együttes kormányülést is szeretnék arra felhasználni, hogy az egyes, közösen beazonosított feladatok megoldása terén érdemi előrelépés történjen. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium |