Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Tombor Sándort nevezte ki a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójává 2010. július 19-től határozatlan időre. A poszt a korábbi ügyvezető, Ruppert László nyugdíjba vonulásával ürült meg, betöltésére márciusban írtak ki pályázatot. (A KTI új elnöke a kép jobb oldalán található.)
Tombor Sándor korábban évekig dolgozott a Nonprofit Kft. elődjénél, majd a közlekedés több területén vállalt vezető pozíciókat a tudományos kutatástól a közlekedésépítésen át az államigazgatásig. 2000 és 2002 között a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt. 1994 óta a Magyar Útügyi Társaság elnöke. A miniszter az új ügyvezetőtől a cég profiltisztítását, hatékonyabb működtetését, nemzetközi kapcsolatrendszere bővítését, a magyar uniós elnökség eredményes háttértámogatását várja el. A KTI-nek a közlekedésszakmai döntések előkészítésében, tudományos megalapozásában meghatározó műhellyé kell válnia, nemcsak a közszféra, hanem a lehetséges piaci megrendelők számára is. Az intézményhez tartozó Regionális Közlekedésszervezési Irodák munkájában látványosan meg kell erősödniük a megváltozott kormányzati célkitűzéseknek megfelelő, hangsúlyosan vasút- és utasbarát szempontoknak. Az új ügyvezető pozícióját pályázat útján nyerte el. Elődje áprilisi távozása óta az intézményt megbízott ügyvezetőként Vörös Attila irányította. A márciusban kiírt pályázat bírálóbizottságát Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár vezette. Az államtitkár felügyeli a továbbiakban a cég minisztériumi szakmai átvilágítását és irányítását is. SZAKMAI ÉLETRAJZTombor Sándor Születési hely, idő: Budapest, 1951. február 19. Szakmai tapasztalat:2005-2010 TT Consult Műszaki és Gazdasági Tanácsadó Kft., ügyvezető igazgató 2004-2005 M6 Duna Autópálya Koncessziós Rt., ügyvezető igazgató 2002-2003 Swietelsky Építő Kft., fejlesztési igazgató 2000-2002 Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, közigazgatási államtitkár 1996-2000 Állami és Műszaki Információs Kht., ügyvezető igazgató 1993-1996 Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság, főosztályvezető 1990-1993 Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, tanácsos 1982-1990 Közlekedéstudományi Intézet, tudományos munkatárs, tudományos főmunkatárs, osztályvezető 1976-1982 Közúti Közlekedési Tudományos Kutató Intézet, tudományos munkatárs, geotechnikai laboratórium vezetője 1972-1974 Közúti Közlekedési Tudományos Kutató Intézet, tudományos munkatárs Tanulmányok:1976-1979 Budapesti Műszaki Egyetem, Építőmérnöki Kar, Közlekedésépítő szak 1969-1972 Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola, Közlekedés-Építési Kar, Útépítési és Fenntartási szak Választott tisztségek:1994- Magyar Útügyi Társaság, elnök 1973- Közlekedéstudományi Egyesület, tag Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztály |