A „Tilos!" jelzésnél soha nincs esély, legfeljebb szerencse! A közút-vasút szintbeni kereszteződések a közlekedés egyik legveszélyesebb helyszínei. Aki a vasúti átjáróba a szabálytalanul hajt be, annak csak szerencséje lehet, esélye nem! - tájékoztatott az ORFK-OBB.
Az utóbbi mondat akár annak rendezvény a mottója is lehetne, melyet 2010. június 9.-én és 10.-én tartottak Bükfürdőn. A Közlekedéstudományi egyesület, a MÁV és a GYSEV közös szervezésében megtartott konferencia a „Közös ügyünk a biztonságos vasúti átjáró" megnevezést kapta. A kétnapos konferencia előadásai gyakorlatilag a vasúti átjárók biztonságának valamennyi területét érintették - a vasútbiztonsági, műszaki és közlekedésbiztonsági szempontok egyaránt érvényesültek az előadók tolmácsolásában.
Az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály, valamint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) részéről két előadás is elhangzott. Óberling József r. ezredes, főosztályvezető az objektív felelősség alkalmazásának legfrissebb tapasztalatait, valamint a 2010. január 1-i KRESZ módosítás hatásait elemezte. Szakmai berkekben közismert, hogy a vasúti átjárón történő áthaladás szabályainak megszegése 2010. május 2-át követően az objektív felelősség hatálya alá tartozik, míg a KRESZ legutóbbi módosításával megszűnt a vasúti átjárókban korábban alkalmazott általános sebességkorlátozás. Az előadást számos kép illusztrálta, többet között az érdeklődők megismerhették a hazai gyorshajtási „toplista" éllovasairól készített fényképeket. A konferencián a Közlekedéstudományi Egyesület Óberling József r. ezredes urat - társadalmi munkája elismeréseként - „Egyesületi Aranyjelvény"-nyel tüntette ki. (Az elsimerést átadta Bíró József, az egyesület főtitkárhelyettese, aki egyúttal a Nemzeti Közlekedési Hatóság Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője.)
Az ORFK-OBB részéről a második prezentációt Gégény István ny. r. alezredes tartotta. Az előadás a vasúti átjárók biztonságával kapcsolatos rendőri feladatok mellett kitért a prevenció lehetőségeire, s - több video spot bemutatásával - a napjainkban világszerte alkalmazott nagyhatású kommunikációs eszközök ismertetésére. A vasúti átjárók biztonságával kapcsolatos rendőri tevékenység területei Represszív (megtorló) tevékenység: - közúti ellenőrzések a vasúti átjárók környezetében - napi ellenőrzési tevékenység része - közös kampányok a MÁV-Zrt-vel Preventív (megelőző) tevékenység: - célirányos felvilágosító és kommunikációs tevékenység - közlekedésre nevelés - balesetmegelőzés egyéb területei - ORFK-OBB szerepe Egyéb hatósági tevékenység: infrastruktúra kialakításban közreműködés, szignalizációk (jelképezés, jelmegértés) stb. Vasúti átjárók forgalmának célellenőrzése (2010. március 30.) Szankciók: 24 gépjármű és 5 kerékpár haladt át tilos jelzésen (a rendőri jelenlét ellenére) Helyszíni bírság: 67 fővel szemben Szabálysértési feljelentés: 9 esetben Közigazgatási eljárás: 95 fővel szemben Összesen mintegy 200 jogsértés néhány óra alatt Tapasztalatok: Gyakori a körültekintés nélküli átjáróba hajtás Kereszteződésben megállás forgalmi okból Kerékpárosok és gyalogosok kevésbé tekintik kötelezőnek a szabályokat Az akció napján a vasúti átjárókban nem történt baleset 
Vasúti átjáró kampányok Világszerte számos kampány folyik napjainkban is Korántsem új módszer a vasúti átjáróban történő balesetek visszaszorítására Már a XX. század első felében is alkalmazták A képen egy új-zélandi kampány kiadványa: „Safety Crossing Campaign" „Állj! A biztonság az első!" „Tanulmányozza a tömeg jelentőségét!" Don't risk it!' kampány Ausztráliában: „zéró tolerancia" meghirdetése a kormány által (2009) + számos kezdeményezés ‘Railway Safety Campaign', 2010. májustól (Kanada); Cél: egyetlen baleset (sérülés, Don't Run The Risk' kampány 2009 (UK) haláleset sem történjen az év végéig Bahnübergang" kampány 2009. szeptember (D) A sokkoló propaganda ismérvei EU-ban egyre inkább elterjedt és alkalmazott módszer Kimagasló hatásfok jellemzi Első sorban az érzelmekre hat (fiatalok elérése) Rövid, tömör, csattanós kifejezés Bemutat, vagy érzékeltet Hátrányai: a célközönség egyre „véresebb" közlésmódot vár „tönkreteheti az estét" Nem minden korcsoportnál hatásos (idősek stb.) Csak más módszerekkel együtt célszerű alkalmazni! Háttér - vasúti átjárók biztonsága
A közút-vasút szintbeni kereszteződések a közlekedés egyik legveszélyesebb helyszínei. Aki a vasúti átjáróba a szabálytalanul hajt be, annak csak szerencséje lehet, esélye nem! A vasúti átjárók témakörének aktualitása sajnálatos módon évtizedek óta változatlan. Hogy mi is ennek az oka? Az, hogy mindig történnek olyan események, melyek a közvélemény figyelmét a közút-vasút szintbeni kereszteződésekre irányítják. A KSH adatok alapján átlagosan 9-10 naponta történik olyan baleset, amikor közúti és vasúti jármű az átjáróban ütközik. Ugyanakkor naponta akár több ezerre is tehető azon szabályszegések száma, melyek következmények nélkül maradnak - az érintettek nagy szerencséjére.
A vasúti átjáróra vonatkozó szabályok megszegése rendkívüli kockázatokkal jár. Még akkor is, ha nem minden jogsértés végződik balesettel. A közút-vasút szintbeni kereszteződések biztonsága a közúti közlekedésbiztonsági helyzetének fontos fokmérője. A vasúti átjárók biztonságával kapcsolatos statisztikai adatok egyrészt jelzik a közúti közlekedés résztvevőinek jogkövetési hajlandóságának, szabálytiszteletének helyzetét és alakulását, másrészt viszont az érintett hatóságoknak jelzik a beavatkozások szükségszerűségét, s azok főbb területeit. A KSH adatok alapján 2009-ben 39 ilyen jellegű ütközés történt, 2008-ban 44, 2007-ben 34, 2006-ban pedig 35. Elmondható, hogy a vasúti átjárókban bekövetkezett balesetek alapvetően a szabályszegő emberi magatartásokra vezethető vissza. A balesetek létrejöttének alapvető oka a tilos jelzés figyelmen kívül hagyása, a figyelmetlenség, ill. a gyorshajtás volt. A vasúti átjárós balesetek súlyosságát jól jelzi azok súlyossága. A vasúti átjáróban bekövetkezett balesetek mindegyike személyi sérüléssel végződött - egyetlen kivételt a 2007. év jelenti, amikor 34 balesetből 33 volt személyi sérüléses. Döbbenetes ugyanakkor, hogy a vasúti átjáróban történt ütközések legalább 2/3-a tragédiával végződött, sőt, a 2008. évben történt 44 ütközésben összesen 42 fő vesztette életét! |