Kezdőlap elvalaszto Hírek elvalaszto Közszemle elvalaszto Közlekedésbiztonsági Gyermek Nap a Kökörcsin Óvodában
 -   Tódor
Közlekedésbiztonsági Gyermek Nap a Kökörcsin Óvodában PDF Nyomtatás E-mail
Fórumok 2010. június 08. kedd, 08:52

Május 31-én a Kakucsi Kökörcsin Óvodában a gyermeknapi ünnepség egyik programjaként került megrendezésre a Közlekedésbiztonsági Nap.

A programot és a sok-sok játékot nézve kevés esély látszott arra, hogy komoly érdeklődés mutatkozzon az kerékpáros ügyességi pályánk kipróbálására. Meglepetésünkre nem így történt. Alig, hogy fölállítottuk a pályát, már elkezdet gyülekezni a kis érdeklődők. Szinte azonnal maguknak érezték a pályát és átvették a kezdeményezést a vizsgabiztos kollégáktól. Számtalan kérdéssel bombázták őket, gyakran meg sem várva a választ, újabb és újabb kérdéseket tettek föl. Ez a tábla miért piros és az miért kék? Miért nem hoztunk magunkkal zöld táblát is, mert az olyan szép?! Természetesen ötletekből sem volt hiány, nagyon gyorsan fölvázoltak néhány közlekedési szituációt és azok megoldásait, persze anya vagy apa „véleményét" tolmácsolva. És ez még csak a kezdet volt. Az óvó nénik kérésére mindenki előhozta a saját közlekedési eszközét. Itt aztán volt minden a kerékpártól kezdve a lábbal-hajtós autón keresztül a rollerig. Bámulatos, hogy ezek a gyerekek milyen elképesztő érzékkel tudják kezelni, használni ezeket az eszközöket. A gyerekek hatalmas elszántsággal vetették magukat járműveikkel a bóják közé. Nagy figyelmet fordítottak a kihelyezett jelzőtáblákra és a pályán közlekedőkre. Igyekeztek a vizsgabiztos kollégák utasításait a lehető legnagyobb mértékben követni.
Öröm volt nézni a sok kis „közlekedő" és azt az igyekezet mellyel ezt tették. A rendezvényen fölkérésünkre részt vett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály motoros járőre is, természetesen szolgálati motorkerékpárjával. Mondani sem kell hatalmas sikert aratott. A minden gyerekek a kerékpáros-pálya és a rendőrmotor között ingázott. Mi lettünk a rendezvény „fénypontja".
Mint mindig, most sem érkeztünk üres kézzel. A gyerekek életkorához illő ajándékot hoztunk, fényvisszaverő kulcstartós macikat. Hatalmas sikert aratott az ajándék, persze mindenki kapott egy-egy darabot. A vizsgabiztos kollégák mindig megtalálták azt az egy indokot, amiért ajándékba maci járt. Ezen a ponton feloldódott minden gátlás, a vizsgabiztosok belopták magukat a gyereke szívébe. Érthető volt, hogy a rendezvény végén a gyerekek nem akarták abbahagyni a játékot és még a „finom ebéd" említésére sem voltak hajlandóak az óvó nénik kérésének eleget tenni. Nagyon jó volt a hangulat, jól sikerült a Közlekedésbiztonsági Nap.
A gyerekek megígérték, hogy mindig a közlekedési szabályokat betartva fognak közlekedni és ezt szüleiktől is megkövetelik. Jó volt hallani ezt, még akkor is, ha tudjuk sajnos többnyire ez nem így történik. De, ha már egy alkalommal igen, és ezáltal sikerül egy gyereket vagy felnőttet megóvni attól, hogy közlekedési balesetet szenvedjen, már megérte.
Ennek a rendezvénysorozatnak ez a fő célja. Oktatunk, nevelünk, ha kell játszunk és mindezt azért, hogy kevesebb közlekedési baleset történjen, ezáltal minél kevesebb gyerek és felnőtt sérüljön meg.

Karancsi Zoltán

 
fulbal
fuljobb
 
regens