Kezdőlap elvalaszto Hírek elvalaszto Közszemle elvalaszto Közlekedésbiztonsági napot rendeztek Egerváron
 -   Tódor
Közlekedésbiztonsági napot rendeztek Egerváron PDF Nyomtatás E-mail
Fórumok 2010. május 14. péntek, 10:38

2010. május 3.-án közlekedésbiztonsági vetélkedőt rendeztek Egerváron, az Egervári László Általános Iskolában, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága, a Rendőrség, a Polgárőrség és a Mentőszolgálat szervezésében - tájékoztatta honlapunkat Tóth Zoltán, az NKH helyi régiójának illetékes főosztályvezetője.

Az intézményben Egervár, Gősfa, Kispáli, Lakhegy, Nagypáli, Vasboldogasszony településekről bejáró gyermekek tanulnak. Létszámuk 206 fő. A rendezvény forgószínpadszerűen bonyolódott, kiscsoportos „műhelymunkák", összevont eseményekkel váltakozva tették színessé és érdekessé, nem utolsó sorban tanulságossá a napot a gyermekek és felnőttek számára egyaránt.

A DADA programot, elsősegélynyújtást, polgárőrség munkájának megismerését, „KRESZ TOTO" kitöltését, kerékpáros és moped ügyességi pályát, kutyás rendőrségi bemutatót, újraélesztést tekinthettek meg illetve próbálhattak ki. A végén, mintegy zárásként, egy megdöbbentő baleset szemtanúi lehettek, melynek tanulsága meghatározó lehet további közlekedési életükben.
A rendőrségi munkakutyák bemutatója során a gyerekek is kipróbálhatták a kutyák erejét.

A DADA programon elhangzottakat, az NKH által biztosított „részeg szemüveg" kipróbáltatásával szemléltették. Kivetítős KRESZ előadás is volt a tornacsarnokban. És végül egy imitált balesetet mutattak be, amelyben egy személygépkocsi mopeddel ütközött, melyen bukósisak nélkül két fiatal motorozott. Közülük az egyik súlyos sérült, a másikat a gyors és szakszerű beavatkozás sem tudta megmenteni. Talán minden gyermek felidézi ezt az eseményt, mielőtt meggondolatlan közlekedési magatartást követne el.

A KRESZ tesztlap kitöltésének és a gyakorlati ügyességi feladatok legkevesebb hibapontszámát elért versenyzők serleget és oklevelet kaptak, láthatósági mellénnyel. Verseny közben NKH feliratos pólókat kapott minden versenyző, a kicsiknek fényvisszaverős kulcstartóval. Díjátadás után az iskola igazgatója vett át ünnepélyesen egy szabályosan felszerelt kerékpárt, KRESZ oktatócsomagot, fejvédőt, melyet közlekedési szakkörben, közlekedésre nevelés eszközeként használnak fel. A gyermekek élvezték a játékos tanulásnak ezt a módját, a település első embere, a polgármester úr is elismerően nyilatkozott a rendezvény rangjáról és reményét fejezte ki, hogy a jövőben meg fog ismétlődni.

 

 

 
fulbal
fuljobb
 
regens