A magyarországi közlekedés jövőjének kérdései között kiemelt jelentőségű a fenntartható fejlődés, a társadalmi-gazdasági hatások vizsgálata, a közlekedés kölcsönhatásainak jobb megértése, az alkalmazkodóképesség határainak feltérképezése, a közlekedésbiztonság. Ennek érdekében válaszokat kell keresni arra a kérdésre, hogy a közlekedési ágazaton belül milyen feladatok megoldására kell felkészülni a környezetvédelem, a társadalom, a gazdaság és a technika gyorsan változó négyszögében. A közlekedés zöld jövőjéről beszélnek a megkérdezett szakemberek, ötödikként Aba Botond Közlekedéstudományi Intézet személyközlekedési igazgatója mondja el gondolatait.

A környezet meghódítása maga a közlekedés. Kiindulásként mindenki rendelkezik egy saját környezettel - kinek szűkebb, kinek tágabb -, és ha azt el akarja érni, ahhoz közlekedni kell. Ehhez két dologra van szükség: szabadságra és eszközre. Azonban a rendszerváltás után az autó lett a szabadság jelképe, ami ellentmond a környezettudatos gondolkodásnak. Miután az autóközlekedés megszüntethetetlen része az életünknek, a megoldás az, hogy az autóközlekedést térben és időben más és más eszközökkel normális mederbe tereljük. A városban, ahol az autók mára már megbénítják a forgalmat, tudatosan, finom eszközökkel kell korlátozni, és helyette kínálati tömegközlekedési piacot kell nyújtani. Bécsben például csúcsidőn kívül mindenki tömegközlekedési eszközökkel közlekedik. Ugyan nem olyan kényelmes, mint a személyautó, de sokkal környezettudatosabb. Ma már vannak olyan európai országok (pl. Ausztria, Hollandia), ahol a polgárok tudatosan választják a közösségi közlekedést. Országos vagy akár kontinentális autóforgalom esetében pedig van még fejlődési lehetőség.

A környezettudatosságnak fontos kelléke, hogy nem szabad a „vagy-vagy" attitűdjére alapozni - pl. valaki vagy biciklizik, vagy autózik, vagy tömegközlekedik, vagy gyalogol. A helyes arányukat kell megtalálni. Ez nem csak a várospolitikában, de a közlekedéspolitikában is nagyon fontos. Aki a számára valamilyen tekintetben hátrányosabb lehetőséget vállalja, pl. azt, hogy autóját a híd túloldalán teszi le, mert a másik oldalon már van egy jó közösségi közlekedési eszköz, őt erre valamilyen módon ösztönözni kell.

A környezettudatosságnak vannak más összetevői is. Ha ma valaki még beül egy kétütemű autóba, azt nem érzem környezettudatos viselkedésnek. A kérdés az, hogy kényszerből teszi-e, vagy oda nem figyelésből és tehetségtelenségből. Ismét a holland példát érdemes elővenni, ahol a családban mindenkinek van legalább egy biciklije, amit fel tudnak rakni a tömegközlekedési eszközökre; ha pedig szükséges, előveszik az autót, amellyel a család természetesen szintén rendelkezik. Ezt állami szinten úgy kell ösztönözni, hogy mindenkinek egyfajta optimumot jelentsen.

A személyközlekedésben nagy váltás előtt állunk. A kormányzat felismerte, hogy a közösségi közlekedést támogatni kell. A tény, hogy erre született egy európai uniós direktíva - a veszteség-finanszírozásra vonatkozó irányelv -, látványosan el fogja mozdítani az arányokat. Ezt sajnos úgy kell értelmezni, hogy a helyzet nem fog tovább romlani. A 80-as évek végén a tömegközlekedés és az egyéni közlekedés aránya 82:18 volt. Mára ez, ha országos szinten eléri az 50:50-et, jónak mondható. Ez a tendencia várhatóan nem fog megállni, amíg az autónak tere lesz, és nem 600 Ft/l lesz az üzemanyag ára. Így megint oda lyukadunk ki, hogy először az agyban kell átállítani a dolgokat, amit pedig a zseben keresztül lehet vezérelni. Ehhez kellő ösztönző-rendszereket kell működtetni.

A gazdasági válság eredményeként, azt gondolom, mindenki felismerte a világban, hogy az egyéni motorizációnak a fejlődése és az üzemanyag-fogyasztás fenntarthatatlan. A közlekedés fenntarthatósága érdekében kompromisszumokat kell kötni. Ennek egyik legjobb eszköze a közösségi közlekedés, amelynek fajlagosan jobb az energiafelhasználása, jobb a helyfelhasználása, fajlagosan nem sokkal rosszabb az eljutási ideje, sőt van ahol messze versenyképesebb a torlódásban araszolgató autónál. Ha ezt a felismerést a politika és a média, és így az általuk irányított társadalom megteszi, akkor nagyon rövid távon látványos fejlődést érhet el a közösségi közlekedés még a gazdasági recesszió ellenére is. Ehhez nem csak a tudatunkat kell megváltoztatni, hanem elemi működési feltételeinket is - a jogszabályokat, a finanszírozást, a költségvetést. Ez teljes kormányzati odafigyelést kíván, de a Nemzetközi Szövetséget idézve „ez a jövő útja". Ettől eltérő esetben olyan problémákat generálunk magunknak, amik visszafordíthatatlanná teszik a folyamatot.