|
Az elmúlt évben tovább javult a közúti közlekedésbiztonság az Európai Unió tagállamaiban. A legjobban teljesítő országok sorában azonban jelentős változások történtek.
 A „Fehér Könyv" báziséve, azaz 2001. óta immár 35 %-kal csökkent a közúti balesetben meghalt személyek száma az Európai Unióban. Az elért sikerek jelentősek, ugyanakkor a Fehér Könyvben megfogalmazott célkitűzés teljesítésére, a halálos áldozatok számának 50 %-os csökkenésére uniós szinten gyakorlatilag már nincs esély. Az elmúlt hetekben közzétett legfrissebb uniós helyzetjelentés több meglepetéssel is szolgál. A CARE (EU közúti baleseti adatbázis) előzetes adataira épülő közlemény megállapítja, hogy mintegy hat tagállam esetében az uniós célok megvalósíthatók, sőt, akár túl is teljesíthetők. Az adatok ugyanakkor még nem véglegesek. Két balti-tengeri, továbbá a két hispán-félszigeti tagállamban elviekben már 2009. végére elérték az 50 %-os csökkentést, bár eredményt hirdetni még korai lenne, hiszen 2010. vége még messze van, s addig meglepetések is előfordulhatnak. További két tagállam - 48 %-os teljesítéssel - ugyancsak közel van a célhoz. Az igazi meglepetést a legjobban teljesítő tagállamok sorrendje tartogatja. Az „Európai Közlekedésbiztonsági Liga" korábbi éllovasa, a Fehér Könyv kiadása óta csaknem végig listavezető Franciaország az 5-6. helyre „csúszott vissza", 48 %-os teljesítéssel. Azonos eredményt tud felmutatni Litvánia, a 2004-ben csatlakozott új tagállamok egyike, mely addig a középmezőnyben, korábban pedig az utolsó harmadban szerepelt. A 2009. évben további 20 %-os eredményt elérő Lettország került az európai lista élére, ahol 2001. óta 55 %-kal sikerült visszaszorítani a közúti halálesetek számát. Szomszédja, Észtország lett a második, 51 %-os eredménnyel, melyet Spanyolország és Portugália (50-50 %) követ. Csak emlékeztetőül: a 2008. év végi adatok alapján Luxemburg (49 %), Franciaország (48 %), Portugália (47 %), Spanyolország (44 %) és Lettország (43 %) volt a sorrend. A Baltikum három tagállama sikereinek hátterében minden bizonnyal az elmúlt időszak közlekedésbiztonsági intézkedései, beavatkozásai állnak, de nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy ezekben az országokban „volt honnan" fejlődni, hiszen itt a közúti közlekedésbiztonság - pl. ha azt az egymillió lakosra jutó közúti halálesetek számában mérjük - néhány éve még jelentősen az uniós átlag alatt volt. Franciaország „megtorpanása", ill. a 2008. évhez viszonyított 1 %-os visszaesése okai még nem ismertek, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a 2003-ban bevezetett legfelsőbb politikai szintű beavatkozások hatásai eddig tartottak. Ez a jelenség megerősítheti azt a szakértői álláspontot, mely szerint egy-egy közlekedésbiztonsági intézkedés (vagy intézkedés csomag) általában csak néhány évig hoz értékelhető eredményt, azt követően további közlekedésbiztonsági sikerek elérése újabb beavatkozásokat, intézkedéseket igényel. Ugyancsak érdekesség Luxemburg és Málta jelentős mértékű visszaesése, mely a szakemberek számára kevésbé meglepő. Az EU legkisebb lakosságával rendelkező két tagállamban 2008-ig összességében jelentős eredményeket értek el. Ugyanakkor a kis országokra jellemző, hogy baleseti statisztikájuk rendkívül érzékeny a változásokra. A kevés éves közúti áldozatszám egy-egy halálos tömegszerencsétlenség következtében - pl. két autóbusz ütközése, ill. vasúti szerelvény és autóbusz ütközése esetén) - könnyen kedvezőtlen fordulatot vehet, s akár a kétszeresére is nőhet. (A mintegy 400.000 lakosú Máltán pl. 2008-ban mindössze 14-en vesztették életüket közúti balesetben.) Itt jegyezhető meg, hogy hasonló okból a statisztikai adatok nagyobb mértékű változásának a veszélye a balti-térség államainál is fennáll. 2009-ben a legnagyobb eredményt a halálos áldozatok számának visszaszorításában Szlovénia érte el (- 33 %), ahol néhány éve új közlekedésbiztonsági törvényt léptettek hatályba. Az egyetlen év alatti „egyharmados" sikerrel Szlovénia elérte, hogy a Fehér Könyv bázisévéhez képest 39 %-kal csökkentette a közúti tragédiák áldozatainak a számát. Magyarország az elmúlt két év sikerei következtében, 33 %-os teljesítménnyel a sereghajtók közül a középmezőnybe került fel. A hazai átlag csak kevéssel marad el az uniós átlagtól, a 35 %-tól. Ez mindenképpen örvendetes hír, s a 2010. év eddig eltelt időszakának adatai is a kedvező trend további folytatását jelzik. A tavalyi két sereghajtó közül Bulgária és Románia egyaránt fejlődést ért el. Bulgária az elmúlt évi eredmények következtében 2001-hez képest 11 %-kal tudta csökkenteni a közúti tragédiák számát, míg kedvezőtlen, hogy Romániában a halálesetek száma továbbra is pozitívumot mutat. A fenti uniós szintű közlekedésbiztonsági helyzetelemzés előzetesnek tekintendő, a végleges, bővebb elemzéseket és értékeléseket tartalmazó közlemény megjelenése 2010. június végén várható. A táblázat innen is megnyitható: gegeny 1.pdfAz eredeti angol nyelvű írás itt olvasható: gegeny 2.pdf Gégény István |