|

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium és a Magyar Kerékpárosklub közleménye
Hosszú a hét, rövid a hétvége? Fordíts! Bringázz a munkába, lopj derűt a hétköznapokba! Ezzel az új szlogennel indítja útnak március 29-én a 2010 tavasz BAM! kampányt a szervezőcsapat. A már hagyománynak számító rendezvény egy hónapon keresztül igyekszik megismertetni és megkedveltetni a kerékpározást kicsikkel és nagyokkal egyaránt.
A 2009-es őszi Bringázz a munkába! kampány során 11.000 fő kerekezett velünk dolgozni, és 800 szervezet csatlakozott a céges versenyhez. Társadalmilag komoly civil összefogást eredményezett a BAM!, emellett nemzetközi kerékpáros szervezetek is sikeresnek ítélik a kezdeményezést. Az országos kampány célja, hogy megmutassa, mennyire természetes kerékpárral érkezni a munkába a hétköznapokon is. A teljesítők garantált ajándékban részesülnek, illetve nyereménysorsoláson vesznek részt. A vállalatok méretük alapján különböző kategóriákban versenyeznek, amelyhez egy nyilatkozat beküldése szükséges - honlapunkon minden szükséges instrukciót megtalálnak az érdeklődők. A szoknyás és öltönyös tekerés, valamint a kombinált, vonattal történő közlekedés mellett szeretnénk a gyermekek bringán, illetve bringával történő szállítását is bátorítani. A március 29-i központi nyitóeseményen - amely egy bringás reggeli keretében az Erzsébet téren valósul meg - olyan hírességek pattannak drótszamárra és osztanak reggelit, mint Németh Juci és a Nemjuci zenekar, Péterfy Bori, Hegedűs D. Géza, Scherer Péter vagy Gazsó György színművészek. Budapesten külön bringás reggelivel várják még a bringásokat Kispesten, az Europark előtt, valamint Észak-Budán, az Árpád hídnál. A csapatszellemet és közösségi élményt erősítve bebicikliző turnusokat is indítunk területi szervezeti vezetőink segítségével Dél-Budán és Érden. A budapesti eseménnyel párhuzamosan vidéken is számos rendezvényen várják az érdeklődőket. Csatlakozz Te is a kampányhoz! Bővebb információ: http://www.bringazzmunkaba.hu Becsei Tímea 06-20-348-89-57 06-30-291-84-58
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
|