|
Közúti balesetben hal meg a legtöbb gyerek Most három nagyméretű, összesen 30 színes ábrából álló plakátra szeretnénk felhívni a figyelmet, amely a gyermekek nyelvén mondja el, mire kell leginkább ügyelniük ha az utcán közlekednek.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint az 5 és 29 év közöttiek elhalálozásának leggyakoribb oka a világon a közúti baleset, és az évente történő 1,2 millió közlekedési baleset csaknem felében meghal gyalogos, kerékpáros vagy motorkerékpáros. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság szerint az iskoláskorú gyermekek veszélyeztetettsége kiemelkedően magas. A gyermekek "felszabadult" állapotuk, és hiányos veszélyérzetük miatt fokozottan ki vannak téve a közúti balesteknek. A körültekintés nélküli úttestre lépésükkel minden autósnak és más járművezetőnek számolnia kell. Ezért is van kiemelt jelentősége, hogy a balesetek veszélyeire felhívó, a gyermekek nyelvén szóló figyelemfelkeltő propagandaanyagok készüljenek. A három nagyméretű, összesen 30 színes ábrából álló plakát szövegét Hima Tamás, nemzetközileg elismert gépjárműképzési-vizsgáztatási szakértő, a Nemzetközi Gépjárművezetői Vizsgabizottság (CIECA) igazgató tanácsának tagja írta. A színes ábrákat Fésűs András garfikusművész, az Iparművészeti Egyetem nyugalmazott professzora rajzolta, míg a tördelő-grafikai munka Nagy Péterhez, az Autóvezető című újság munkatársához köthető. A plakátok alább megtekinthetők. (A képekre kattintva nagyobb méretben is!) kreszplakat1.pdf
kreszplakat2.pdf
kreszplakat3.pdf
Strbik László |