Az ORFK Szóvivői Iroda közleménye
2010 március elejétől országosan élesben is működik a rendőrség trafficPOINT rendszere, amely teljes mértékben magyar fejlesztésű informatikai alkalmazás, melyet a rendőrség és a Microsoft közösen dolgozott ki.
Február 1-jétől még csak teszt üzemmódban üzemelt, majd március 1-jén indult el a teljeskörű működése a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálatán, amely négy osztállyal (Döntéshozatali, Jogorvoslati, Végrehajtási és Backoffice) és négy regionális alosztállyal (Székesfehérvár, Pécs, Szeged és Miskolc) végzi feladatait. A rendszer a 2010 március 1-jétől indított közigazgatási eljárásokban lehetővé teszi azt is, hogy akinek van internet hozzáférése, akár otthonról is megtekinthesse a szabályszegés elkövetése miatt a járművéről készített felvételt. A cél az, hogy az ügyfelek egyszerűen tájékozódhassanak az eljárás adatairól (mikor, hol történt a szabályszegés, milyen KRESZ szabályt szegtek meg, mekkora a bírság összege). A rendszerbe lépéshez ismernie kell az ügyfélnek a 2010 március 1-jétől megindított közigazgatási hatósági eljárásban keletkezett (postai úton megküldött) ügyirat (értesítés, vagy határozat) azonosítóját és a gépjárműve rendszámát. Az első 24 óra tapasztalatai: mintegy 5.500 ügy érkezett feldolgozásra, melyből mintegy 3.500 ügyben megindították a közigazgatási eljárást. A rendszer működik, az adatforgalmi sebesség megfelelő, a munkát jelentősen akadályozó körülmény nem merült fel. Az internetes webhely címe: https://kozigbirsag.police.hu. A trafficPOINT rendszer „ügyfélportálján" a jövőben további bővítéseket végez majd a rendőrség. Elsődleges terv, hogy lehetőség legyen internetes, bankkártya alapú befizetésekre, majd következő lépésként - jogszabályi rendezések után - akár a teljeskörű iratbetekintés is biztosíthatóvá válhat az ügyfelek számára. |