A Wilfing Áron Egyesület egy olyan társaság, amely a közlekedési szerencsétlenségben elhunyt fiatalember barátaiból alakult, azonban a tagság körében mindenkit szívesen látnak, akik változatnának a közlekedésbiztonság helyzetén. Ennek megfelelően az egyesület jeligéje is így szól: „a közlekedésbiztonságért és a toleranciáért". A Kosztka András elnök és Szabó Krisztián elnökhelyettes által koordinált kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtsanak a Wilfing Áron esetéhez hasonló tragédiák megelőzésében. Ebben elsődleges eszköznek a közlekedési és viselkedési kultúra javításának elősegítését tekintik.
Az Egyesület különböző tevékenységeken keresztül igyekszik felhívni a közlekedésben aktívan résztvevők figyelmét a felelősségteljes gépjárművezetői magatartás fontosságára. 2009 márciusában láthatósági karszalagokat osztottak Sopron városának különböző pontjain. Júliusban pedig az igen népszerű és nagyszámú vendéget vonzó VOLT Fesztiválra készülntk különféle programokkal. Ezeknek keretében közlekedésbiztonsági fotópályázatot hirdettek a fesztivál idejére. A fényképeknek a VOLT Fesztivál idején és helyszínén kellett készülniük, és valamilyen formában szerepelnie kellett rajtuk a fesztiválon kiosztott fényvisszaverő karszalagnak. Továbbá ittassági bizonyítványt készítettek szonda segítségével, KRESZ-tesztek kitöltésére biztosítottak lehetőséget, láthatósági karszalagot osztottak, és két alkalommal élő zenével kísért, közlekedésbiztonsági videókból összeállított filmvetítésre is sort kerítettek. Az egyesület egyik leglátványosabb kezdeményezése az újragondolt gyalogátkelőhelyek bemutatása volt a VOLT Fesztivál területén. A mellékelt képeken látható zebrafelfestések igen ötletes és eredeti formában hívják fel a figyelmet a zebrák és a gyalogátkelőhelyek milyenségének fontosságára, beleértve szűkebb-tágabb környezetüket is.
Az átkelési pontok biztonságosságát számos módon lehet javítani. A gépjárművezetőket előre figyelmeztető táblák, narancssárga fénnyel villogó jelzőlámpák, fekvőrendőrök, burkolatváltás, kiemelt átkelési szakaszok, gyalogosvédő középszigetek, sávelhúzások mellett egyre újabb és újabb lehetőségeket használnak és dolgoznak ki szerte a világon (pl. a zebra előtt burkolatba ágyazott LED-lámpatestek, amelyek akkor villannak fel, ha digitális érzékelőrendszer a gyalogátkelőhelyhez közeledő vagy az úttesten átkelő gyalogost érzékel). Természetesen a gyalogosok némi körültekintéssel maguk is sokat tehetnek saját biztonságuk érdekében, ám különféle ötletes megoldásokkal és berendezésekkel is a segítségükre lehet sietni. Már Budapesten is több helyütt lehet találkozni „Nézz körül!" feliratokkal egyes átkelőhelyeken, nyugaton pedig számtalan helyen alkalmazzák előszeretettel közlekedési lámpás kereszteződésekben az átkelést segítő visszaszámlálót, illetve a körülnézésre ösztönző, digitális képernyőn megjelenített „fürkésző szemeket".