Mind szakmailag, mind emberileg nagy kihívást jelentett ez a vizsgabiztosoknak, hiszen ilyen kicsiknek még nem tartottak közlekedésbiztonsági előadást és versenyt sem. A vizsgabiztosok első mondatait még érdeklődve és csendben figyelték, de ezt követően partnereket látva a kollégákban számtalan kérdéssel bombázták őket. Az első percek elteltével tehát az ovisok gondoskodtak a jó hangulatról és a feszültségoldásról, nem beszélve a „szakmai dolgok" megbeszéléséről. A vizsgabiztos urak nem győztek válaszolni a rájuk zúduló kérdésekre. Mosolyogva válaszoltak az olyan váratlan és érdekes kérdésekre is, mint például: 2Miért van rajtad nyakkendő, színházba mentek? Ti most már itt fogtok lakni?" Természetesen azért maradt idő a közlekedés egyszerű, de fontos szabályainak megbeszélésére is. A gyerekek rendkívül hamar fölfogták és megértették a különböző szabályokat és azok fontosságát, és a maguk egyszerű módján meg is magyarázták azokat.
Ezt követően került sor a külső programra, amely kerékpáros ügyességi verseny volt, természetesen az ő szintjükhöz alkalmazkodva. Legalábbis az elgondolás szerint, mert az első néhány „versenyzőt" elnézve bizonyságot nyert, hogy ezek az ovisok jóval többre képesek a kerékpárjaikkal, mint amire számítani lehetett. Olyan gyorsan megértették a szabályokat és tartották be azokat, hogy az példaértékű lehetne a felnőttek körében is. Lenyűgözőek voltak és persze nagyon ügyesek.
Természetesen a verseny végén nem maradt el az eredményhirdetés, amire rendhagyó formában került sor, hiszen ezen a napon mindenkit győztesként ünnepeltek. Nem volt olyan ovis, aki ne kapott volna valamiféle jutalmat. Az ajándékok olyan apró, de hasznos dolgokból álltak, mint a fényvisszaverő, mosolygós öntapadó matrica, fényvisszaverő mellényke, ami egyben kulcstartó és természetesen a nélkülözhetetlen NKH logós póló.
A rendezvény végén a gyerekek tapsolva, integetve, búcsúztak. A vizsgabiztosok mosolyogva viszonozták a köszönést, bízva abban, hogy kis barátaik a játékos formában átadott információkra még sokáig emlékezni fognak.
Budapest, 2009. június 09.
Karancsi Zoltán
Nemzeti Közlekedési Hatóság
Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Főosztály