|
A jogszabályoknak megfelelően történt szerdán az Izraeli Légierő gyakorlata a Ferihegyi repülőtéren |
|
|
|
Fórumok -
Az NKH hírei
2010. március 18. csütörtök, 13:30
|
A Nemzeti Közlekedési Hatóság sajtóközleménye
Az Izraeli Légierő szerda délutáni ferihegyi gyakorlata mindenben a jogszabályoknak megfelelő módon történt.
A gyakorlathoz szükséges engedélykérelem időben érkezett meg a Külügyminisztériumhoz. A szaktárca a jogszabályoknak megfelelően továbbította a kérvényt a Nemzeti Közlekedési Hatóság, Légiközlekedési Igazgatóságának, amely a jogszabályban előírt kötelezettségének megfelelő eljárás után a gyakorlathoz a szükséges engedélyeket megadta. A gyakorlat rendben lezajlott. Annak során a repülésbiztonsági szabályokat maximálisan betartották, és a gyakorlat a ferihegyi nemzetközi repülőtér forgalmát egyáltalán nem zavarta.
2010. március 18.
Háttér
Lapinformációk (Magyar Nemzet), és a hírügynökségek (MTI, Index) jelentése szerint két Gulfstream V típusú izraeli kémrepülőgép közelítette meg szerdán a Ferihegyi repülőteret, majd távoztak. Egyelőre nem világos, hogy mi járatban voltak. Az izraeli nagykövet szerint rutinfeladatot láttak el, máskor is történt már ilyen. A Magyarország légterét szerdán használó 4X679 és 4X676 polgári lajstromjelű, illetve Israeli Air Force 005 és Israeli Air Force 006 hívójelű gépek "védett járat" megjelöléssel szerepelnek az európai légiirányításban. A legiero.blog.hu szerint az IASF-nak három ilyen Gulfstream V típusú, speciális kialakítású, elektronikai felderítési feladatokra használatos, Nahson Sávit (Úttörő Üstökös) kódnevű gépe van jelenleg. A blog információi szerint Törökországot, Bulgáriát és Romániát érintve repült be Magyarország fölé szerdán a háromból két gép. Az hogy merre távoztak a gépek, egyelőre nem tudni.Az "elektronikus porszívónak" is nevezett, egy tankolással több mint tízezer kilométer megtételére képes, különleges felderítő gépek több száz kilométeres távolságból képesek lehallgatni minden elektromágneses sugárzást, legyen az mobiltelefon, wifi, rádió- vagy radarjel. Ha párban repülnek - ahogy az szerdán is történt -, akkor a sugárforrások földrajzi helyzetének pontos meghatározása sem okoz ezeknek problémát.
|