Kezdőlap elvalaszto Hírek elvalaszto Autótechnika elvalaszto A Formula 1-es idény összefoglalója a Magyar Nagydíj után
 -   Tódor
A Formula 1-es idény összefoglalója a Magyar Nagydíj után PDF Nyomtatás E-mail

Formula 1 24. Magyar NagydíjA Formula-1-ben idén bevezetett új szabályok az erőviszonyok teljes megváltozását hozták, így olyan autók és vezetők kerültek a középpontba, akik eddig a háttérbe szorultak. A Magyar Nagydíjon nem dőlt el semmi a világbajnokság végkimenetele szempontjából, viszont könnyen lehet, hogy más szempontokból mégis fordulópontnak számít majd.

Mi történt eddig 2009-ben?

Idén új időszámítás kezdődött a Formula-1-ben: az autók alakja, aerodinamikai kialakítása, az első és hátsó szárny mérete sokat változott, 11 év után visszatértek a slick gumiabroncsok, és bevezették a KERS-t (kinetikus energia-visszanyerő rendszer). Meglepő módon az új szabályokhoz az utóbbi évek legsikeresebb csapatai (Ferrari, McLaren-Mercedes, Sauber-BMW) tudtak legkevésbé alkalmazkodni, így borult a papírforma. Remekül sikerült viszont az első nagydíj előtt nem sokkal bemutatkozó Brawn GP Mercedes-motoros versenyautója, amely valójában a sportágból a tél folyamán kivonult Honda istálló fejlesztése. A Brawn és első számú pilótája, Button az első 7 versenyből hatot megnyert, miközben 4 pole pozíciót is szerzett. A csapat lendülete először a Brit Nagydíjon, Silverstone-ban tört meg, ahol Button csak a 6. helyet szerezte meg, csapattársa, Barrichello viszont dobogóra állhatott. A következő, német futamon azonban csak egy 5. (Button) és egy 6. (Barrichello) helyet szereztek a pilóták, majd a Hungaroringen már csak Button volt eredményes (7. hely). Button az első futam óta vezeti a világbajnokságot, pályafutása során idén először.

A csapat sikerének kulcsát sokan egy műszaki újításban, a duplafedeles diffúzorban látták, melyet a Brawn mellett a Toyota és a Williams is alkalmazott, már az idénynyitón. A többi csapat először megtámadta ezt a megoldást, ami azonban szabályosnak bizonyult. Ezután ők is előálltak saját duplafedeles diffúzoraikkal. A Red Bull istálló is azok közé tartozott, akik az év elején nem rendelkeztek ezzel a műszaki újítással. A Renault-motoros autók azonban ennek ellenére az idény kezdetétől nagyon gyorsak voltak, és az idei harmadik nagydíjon Vettel megszerezte az istálló első győzelmét, ami rögtön egy kettős győzelem volt. Silverstone-ban Vettel újra győzni tudott, miközben már 3 pole pozíciónál járt. Csapattársa, Webber a Nürburgringen megszerezte pályafutása első pole pozícióját és első győzelmét, méghozzá a 130. futamán, ami új rekord. A Hungaroringen pedig a leggyorsabb kört is ő futotta, pályafutása során szintén először. A konstruktőrök között a Red Bull már megközelítette a Brawn-t, míg Button fő kihívói a világbajnoki címért egyértelműen a Red Bull pilótái, Webber és Vettel. A Toyota erős kezdés (dobogós helyezések és Trulli első rajtkockája Bahreinben) után fokozatosan visszaesett, és már a nagyon gyengén kezdő, de egyre jobban beleerősítő Ferrari is megelőzte. A Williams-Toyota volt a harmadik olyan istálló, amely duplafedeles diffúzorral kezdte az évet. Az eredményeken azonban ez nem látszott meg igazán. A pilóták közül csak Rosberg szerzett eddig pontot, bár ő rendszeresen, de dobogóra még nem állhatott. A McLaren-Mercedes az idény első felében csak szenvedett, a Hungaroringen az újításokkal felvértezett autóval viszont Hamilton, a regnáló világbajnok idén először győzni tudott. A diadal egyben a KERS-szel ellátott autók első győzelme is volt. A KERS bevezetését idén ugyanis végül nem tették kötelezővé. A legtöbb istállónak gondot okozott egy ilyen jelentős tömegű részegység elhelyezése az autóban, ami felborította a súlyelosztást. Így a plusz lóerők ellenére a köridők nem javultak. Az eddigi versenyeken csak a Sauber, a Renault, a Ferrari (ez a három csapat nem mindig) és a McLaren alkalmazta az újítást. Tagadhatatlanul a brit csapat KERS-egysége sikerült a legtökéletesebben, amit a győzelem is bizonyít. A többi istálló közül a Renault mutatott néha biztató formát (Alonso a Hungaroringen pole pozícióból indulhatott), míg a Sauber-BMW Heidfeld szerencsés malajziai dobogós helyén kívül mást nem tud felmutatni.

Az idény folyamán heves vita bontakozott ki az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) és a FOTA (Formula-1-es csapatok szövetsége) között a jövő évtől bevezetendő drasztikus mértékű költségcsökkentés kérdésében. Az FIA fő célja az volt, hogy 1-2 éven belül a költségeket lecsökkentsék az 1990-es évek elejének szintjére, vagyis egy istálló éves költségvetése nem haladhatja meg a 40 millió angol fontot (egyes csapatok jelenlegi költségvetése ennek az összegnek a többszörösét is meghaladja). Az FIA és elnöke, Mosley engedte volna az ennél nagyobb költségvetésű csapatok indulását is, akiket azonban műszaki kérdésekben korlátozott volna, vagyis nem ugyanazok a szabályok lettek volna érvényesek mindegyik istállóra. A FOTA tagjai ezt nem fogadták el, és azt különösen sérelmezték, hogy az FIA önkényesen, a csapatok megkérdezése nélkül hozta meg döntéseit. Még egy rivális széria megrendezése is szóba került 8 FOTA-istálló részvételével. Szerencsére azonban sikerült a feleknek megállapodni, így nem válik ketté az autóversenyzés csúcskategóriája. Természetesen lesz költségcsökkentés is, de csak fokozatosan, a csapatokkal egyeztetve, miközben azonos szabályok fognak vonatkozni mindenkire. Jövőre bővülhet a mezőny is, 3 új csapat (USF1, Manor, Campos) nevezését fogadta el az FIA, melyek a Cosworth motorjait fogják használni. A brit gyártó a 2006-ban alkalmazott erőforrásait fogja átalakítani a jelenlegi szabályoknak megfelelően, miközben a fordulatszámot természetesen 18000 min-1-re kell leszorítaniuk. Az új csapatok több új és visszatérni szándékozó versenyző előtt is megnyithatják az utat, mint például de la Rosa, vagy az 1997-es világbajnok, Villeneuve. Július 29-én a BMW váratlanul bejelentette, hogy kiszáll a sportágból, 2010-ben már nem indít csapatot. A FOTA próbálja megmenteni az istállót, de ha ez nem sikerülne, akkor is van már jelentkező a bajorok helyére: az Epsilon Euskadi spanyol csapat jelezte, hogy szívesen indulna jövőre a világbajnokságon, továbbá a háromszoros világbajnok Nelson Piquet is csapatvezetőként térne vissza, akár a BMW csapatának felvásárlásával. A Renault időközben elbocsátotta Nelsinho Piquet-t, akinek jó lehetőséget nyújtana édesapja esetleges csapata. Az FIA megpályáztatja a helyet a jelentkezők között.

24. Magyar Nagydíj

A Hungaroringre abban a tudatban érkeztek a csapatok, hogy a megszokottnál hűvösebb idő lesz, ami az utóbbi futamokon a Red Bullnak kedvezett a Brawn-nal szemben. Az időmérő edzésen azonban sajnos egy nagyobb horderejű esemény is történt, ami háttérbe szorította az erőviszonyok alakulásának figyelését. Barrichello autójának hátsó felfüggesztéséből leszakadt egy rugó, ami fejbe találta a mögötte haladó Massát. A brazil sisakjának plexije behorpadt a nagy erejű ütközéstől. Massa éppen egy egyenesben, kb. 280 km/órával száguldott. Az ütéstől elvesztette az eszméletét, majd autójával további kormánymozdulatok nélkül, nyílegyenesen belefúródott a gumifalba, közben kismértékben lassulva. A pilóta koponyatörést és valószínűleg szemsérülést szenvedett, operálni kellett. Állapota már nem életveszélyes, de továbbra is súlyos, és idén valószínűleg már nem versenyezhet többet - pótlására Michael Schumacher vállalkozott a Ferrari kérésére, így a hétszeres világbajnok két és fél év kihagyás után térhet vissza. Mivel a futam előtt 1 héttel egy Formula-2-es versenyen az egyik versenyző halálos balesetet szenvedett egy elszabaduló kerék miatt, amely szerencsétlenül épp a fejére esett, felerősödtek a versenyzők biztonságáért aggódó hangok. Információs grafikánk bemutatja a Formula-1-ben foganatosított biztonsági fejlesztéseket az évek során. A fejlesztések persze soha nem állhatnak le, Massa balesetét követően a figyelem most a sisakok megerősítésére irányult.

biztonság fejlesztések

A versenyen egy Toro Rosso-Ferrariban debütált a sportág történetének eddigi legfiatalabb versenyzője, a spanyol Alguersuari, 19 évesen, 4 hónaposan és 3 naposan. A pole pozícióból Alonso indult, és az első körökben vezetett is. A boxkiállásról visszatérve azonban a nem megfelelő rögzítés miatt az egyik kereke meglazult, majd levált a kerékagyról, Alonso pedig kiállni kényszerült. A Renault csapat az esetért büntetést kapott (a következő futamon nem állhatnak rajthoz), mivel Alonsót annak tudatában indították útnak a boxból, hogy a kereket nem rögzítették megfelelően, így veszélyeztették a többi versenyzőt. Ezek után szabad lett az út Hamilton előtt, aki idei első győzelmét aratta, mögötte pedig Raikkönen futott be a Ferrarival. Vagyis mintha visszaálltak volna a tavalyi erőviszonyok - a Magyar Nagydíj ebből a szempontból lehet, hogy fordulópont volt az idényben.

A versenyen egyébként kb. 25%-kal kevesebb néző volt, mint 2008-ban, vagyis a gazdasági válság itt is éreztette hatását. Ennek ellenére 2016-ig biztosan lesz Magyar Nagydíj, így Monaco és Monza után a Hungaroring már a harmadik legstabilabb helyszíne a versenynaptárnak, ahol folyamatosan rendeznek versenyt.

A 24. Magyar Nagydíj végeredménye

Onódi Gábor

 
fulbal
fuljobb
 
regens