Hét régiós munkatársunk segítette a nagyon nehéz helyzetben levő borsodi árvízvédelmet

A híradásokból és a környékről bejáró saját kollégáktól „első kézből" értesült a Borsod megyében kialakult árvízhelyzetről az ÉMI Miskolc Futó utcai műszaki állomás kollektívája, akik a hírek hallatán nagyon gyors elhatározásra jutottak - magyarán úgy érezték, azonnal segíteniük kell.

A döntést követő néhány telefonbeszélgetés után már Elnöki hozzájárulás birtokában hamar összeállt a Járműfőosztály közúti ellenőreiből és irodai dolgozóiból álló hét fős csapat. A Katasztrófavédelmi Igazgatóság illetékese a Bódva folyó melletti Edelényt látta a legszorongatottabb helyzetben levő településnek, ezért oda irányította a nem várt önkéntes segítséget. Az NKH-sok kb. 10 órára értek a helyszínre, ahol minden elképzelést meghaladó, igen megrendítő látvány fogadta őket: víz volt a kertekben, az udvarokon, az utcákon, a házakban, egyszóval mindenhol. A helyi lakosság mentette a menthetőt, ami azt jelentette, hogy az értékek a földszintről az emeletre kerültek, mert a szivattyúzás és a homokzsákkal védett bejáratok ellenére is betört a víz.
A csapatot a Katasztrófavédelem helyi vezetője kitörő örömmel fogadta, majd kijelölte számukra a munkaterületet, ami ekkor a legkritikusabb folyószakaszon a közúti és a gyaloghíd közötti rész volt. Csak négy munkatársunknak volt gumicsizmája, akik a már megemelt, de agyonázott gátra mentek. Elmondásuk szerint a kijelölt helyet a város olyan utcáján tudták megközelíteni, ahol akkor már csizmaszárig ért a víz. A másik három dolgozónk a többi „véderővel" homokzsákokat pakolt. A helyzetet jól illusztrálja, hogy tájékoztatásuk szerint a vízszint a gát eredeti magassága fölött legalább egy méterrel volt, a zsákokkal szinte egy magasságban. Mögöttük és jóval alattuk házak - sok esetben egy életnyi munka kézzel fogható eredményei és Emberek.
Önkénteseink kisebb megszakításokkal este hatig dolgoztak a gáton, ahol a helybéliek folyamatosan gondoskodtak a védekezőkről: szendvicset, ásványvizet, teát, kávét kínáltak a rövid szünetekben. A munka végeztével azt hallottam a munkatársaimtól, hogy ezen a napon az együttműködés új formáját tapasztalták meg a katasztrófavédelem, a rendőrség, a vízügyesek, a vámosok, a tűzoltók dolgozóival és éltek meg a lakossággal, amit nagyon jó lenne átörökíteni az árvíz utáni időszakra is. Végül, de nem utolsó sorban: váljék ismertté azoknak a neve, aki egyáltalán nem ezért tették, amit tettek, és akikre én a történtek után büszke vagyok: Szabó Zoltán, Katona János, Tóth Péter, Lőrincz Gyula, Tamás István, Zagyva Zoltán, Szirtes Dávid. Ismételt köszönet az emberi önzetlenségért!

Kovács József igazgató, Észak-magyarországi Régió