A szerző (Váci Vincent, az integratorforum.hu korábbi szerkesztője) a queenslandi vezetői engedély megszerzésének gyakorlatát jelentős közlekedés-szakmai és publicisztikai gyakorlat birtokában, személyes tapasztalat alapján mutatja be. (* Ausztrália keleti felén található állam, legnevezetesebb városai Brisbane és Cairns.)

Rengeteg tanulsággal szolgálhat, ha két különböző állam vagy nemzet képzési rendszerét vetjük össze. Az eltérő módszerek, szabályok, illetve a különböző gyakorlatok mögött meghúzódó elméletek igen serkentőleg hathatnak egymásra, és kölcsönösen segíthetik a szakembereket a módszerek finomításában, illetve az egyetemes cél, a közlekedésbiztonság javításában. Jelen cikkben az ausztráliai Queensland állam metodikája kerül átfogó ismertetésre, Ennek során külön hangsúlyt kapnak azok a pontok, amelyek hazánk rendszeréhez képest szemmel láthatóan erősebbek vagy éppen gyengébbek, azaz amelyekről érdemes példát venni, vagy amelyekben Magyarország láthatólag már komolyabb eredményeket ért el.

Az ismertetés megkezdése előtt fontos tisztázni annak okát, amiért a déli kontinens egésze helyett csupán annak egyik állama kerül kiemelésre. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy noha az alapelvek országos szinten megegyeznek, Ausztrália államai között mégis vannak bizonyos eltérések, így Queensland, illetve a többi állam gyakorlata között egyes szabályok vagy metodikai elemek tekintetében is vannak eltérések. Ez a különbség teszi szükségessé a területi szűkítést.

A hazai képzési rendszerhez viszonyítva a Queensland államban jelenleg hatályban lévő gyakorlat bizonyos tekintetben példaértékű, más tekintetben azonban kevésbé tűnik szakszerűnek. Természetesen ez az ítélet személyes véleményen alapul, ám a különbségek ismertetése során talán világossá válik, hogy közlekedésbiztonsági szempontból melyek azok a módszerek, amelyek eredményesebbnek tűnnek, illetve melyek azok, amelyeket érdemes lenne minél hamarabb felülbírálni.

A queenslandi vezetői engedély, amely természetesen Ausztrália többi államában is érvényes, alapvetően (és ideális esetben) egy három lépcsős folyamat eredményeként szerezhető meg. A tanulóvezetők először egy úgynevezett tanulóvezetői engedélyt kapnak (learning licence). A sikeres forgalmi vizsgát követően a tanulójogosítványt az úgynevezett ideiglenes jogosítvány követi (provisional licence), amelynek birtokában a gépjárművezető már gyakorlatilag önállóan vezethet. Ha a próbaidő alatt a jártassága megfelelőnek bizonyul (ez elsősorban az estleges rendőri intézkedések, a pontrendszer stb. által követhető nyomon), az immár gyakorlottnak bizonyuló gépjárművezető továbbléphet a legfelső, harmadik szintre, és birtokába juthat a végleges, teljes értékű vezetői engedélynek (open licence, azaz az ausztrál terminológia szerint „nyílt" jogosítvány). A következőkben az egyes szintek, a képzés metódusa, illetve személyes mérlegelés alapján a rendszer előnyei és hátrányai kerülnek ismertetésre. 

A tanulóvezetői engedély (learning licence)

A vezetői engedély megszerzésének folyamata magától értetődően ugyanazzal a lépéssel indul, mint mindenütt máshol, ez pedig a közlekedés szabályainak ismeretét ellenőrző sikeres elméleti vizsga. A bevett magyar gyakorlattal szemben Queenslandben kevésbé jellemző a csoportos oktatás, hiszen személyes felkészülésre is van lehetőség. A közlekedési hatóság helyi irodáiban megvásárolható tansegédlet közel kétszáz oldalon, rengeteg színes ábrával, példával, illusztrációval és egyszerű, közérthető nyelvezetet használva foglalja össze a közúti szabályokat, sőt külön fejezetben foglalkozik a nem motorizált gépjárművel (kerékpárosok) és gyalogosan közlekedőkre vonatkozó szabályokkal, illetve az őket érintő közlekedésbiztonsági kérdésekkel. A közlekedés szabályainak állami jogszabályával való összevetés során egyértelműen érzékelhető a nyelvi egyszerűsítés, a közérhetőség elvének érvényesítése, ettől függetlenül azonban a két szöveg tartalmilag megfeleltethető egymásnak. A tankönyv mindegyik fejezetének végén több mintakérdés is található, amellyel a tanulók könnyedén ellenőrizhetik, hogy mennyire alaposan sajátították el az adott témakör legfontosabb tételeit. A felkészülésben további segítséget jelent a queenslandi közlekedési hatóság honlapján található próbateszt is, amely állandóan változó kérdéssorral, az elméleti vizsga mintájára kialakított rendszer szerint nyújt lehetőséget arra, hogy a tanulók hozzászokjanak a vizsga gondolatához, módszertanához, a kérdések jellegéhez stb. Hozzá kell tenni, hogy a sikeres vizsgatétel szempontjából különösen nagy segítséget jelent ez a (nem túl sok) kérdésből összeállított adatbázis, hiszen magán a vizsgán is e kérdéseknek a 90%-a köszön vissza.

Az elméleti vizsga menete is jóval egyszerűbb, mint a hazai gyakorlat, hiszen nem szükséges egy előre kiírt időpontot választani, de még időpontot sem szükséges előre egyeztetni, mindössze be kell menni a közlekedési hatóság bármely irodájába, sorszámot kell húzni, majd az aktuális ügyfélkezelői ablak mellett a nyomtatásban kézhez kapott feladatlap alapján írásban kitölteni a mellékelt megoldólapot. A visszaélések elkerülése végett a maximálisan harminc perces vizsga megkezdése előtt az ügyintéző a személyazonosítást követően egy nyilatkozatot irat alá a vizsgázóval a törvényesség biztosítását és a segédeszközök teljes mellőzését illetően, majd a felügyelete mellett megkezdődhet a megoldó-űrlap kitöltése (hozzá kell tenni, a „felügyelet" nem feltétlenül jelent szigorú ellenőrzést, amely a hazai rendszerrel szemben nem is feltétlenül előnyös). A feladatlap harminc kérdésből áll. Tíz kérdés foglalkozik az elsőbbségadással; ebből kilencet kell helyesen megválaszolni. A következő húsz kérdés egyéb közlekedési szituációkkal, közlekedési táblákkal, jelekkel, általános szabályokkal, sebességhatárokkal stb. foglalkozik, és itt mindössze kettő kérdést lehet elvéteni. Az általános tapasztalat szerint a kérdéssorok elsősorban a legfontosabb szabályok teljes körű ismeretének feltárására irányulnak, nem igazán jellemzőek a „körmönfont", „szőrszálhasogató" feladványok. 

A vizsgalap kitöltését követően a megoldólap visszakerül az ügyintézőhöz, aki a megfelelő megoldókulcsot ráillesztve azonnal kiértékeli a válaszokat, és a hibák számának alapján vagy elfogadja, vagy elutasítja a tanulóvezetői engedély-kérelmet. Sikertelen vizsga esetén a hivatalos szabály szerint legközelebb a következő munkanapon lehet az újabb vizsgadíj (jelenleg 18,60 ausztrál dollár, ami árfolyamtól függően 3200-3500 forint) megtérítése mellett próbálkozni. Nem ritka azonban az sem (és ez az ügyintéző személyén és jóindulatán múlik), hogy még aznap engedélyezik az újabb kísérletet. Amennyiben a vizsga sikeres, az ügyintéző helyben fényképet készít a jelentkezőről, és a tanulóvezetői engedély kiváltásához szükséges díj megfizetését követően (jelenleg 70,5 ausztrál dollár, azaz árfolyamtól függően kb. 12-13 ezer forint) gyakorlatilag öt percen belül átvehető a frissen előállított, még meleg plasztikkártya.

Kétségtelen, hogy a queenslandi elméleti vizsga teljesítése sokkal kényelmesebbnek és egyszerűbbnek tűnik a hazai gyakorlatnál, felmerül azonban a kérdés, hogy a szakszerű oktatás, egységes szabályértelmezés hiánya mennyiben befolyásolja az elsajátított szabályismeret tartósságát és mélységét. Hozzá kell tenni persze, hogy amint az korábban is megemlítésre került, a hivatalos tansegédlet szerencsére igen egyértelmű és egyszerű formában ismerteti az ausztrál KRESZ-t, ami mindenképpen javít a helyzeten. Az elméleti vizsga menete azonban amellett, hogy mind a vizsgáztató apparátus, mind az új gépjárművezetők szempontjából jóval kényelmesebb és kevesebb szervezést igényel, kevésbé tűnik biztonságosnak a visszaélések tekintetében.

A következő nagyon fontos kérdés, hogy a tanulójogosítvánnyal rendelkező tanuló mire jogosult, illetve hogyan folytatódnak a tanulmányok. Számomra ez a nagyon fontos, mondhatni meghatározó fázis tűnik a legvisszásabbnak, hiszen a rendszer egyszerre tartalmaz a közlekedésbiztonság és a megfelelői gépjárművezetői magatartás elsajátítása szempontjából nagyon előnyös és egyúttal kifejezetten hátrányos elemeket is.

Az első és legfontosabb előny, egy nagyon átgondolt és előremutató elem, hogy tanulóvezetői engedély birtokában a tanulóvezető (tanulmányai előremenetelétől függetlenül) a jogosítvány átvételétől számított tizenkét hónapig kizárólag egy, már legalább egy éve nyílt jogosítvánnyal rendelkező kísérő jelenlétében vezethet. Ez a világ más országaiban is bevett gyakorlat (pl. Anglia, Kanada), és remek módszer arra, hogy a tanulás folyamata ne csupán a tanórákra korlátozódjon. A tizenkét hónap leteltével a tanulóvezető gyakorlati vizsgát tesz (a bevett gyakorlat szerint a saját járművével), és ennek sikeres teljesítése esetén megszerezheti a feltételes jogosítványt.

Miután Ausztráliában sokkal elterjedtebbek az automata váltós személygépjárművek, a tanulóvezetőnek ekkor nyílik lehetősége választani az automata vagy manuális sebességváltás között - amennyiben a „kényelmesebb megoldás" mellett dönt, ideiglenes és végleges jogosítványán fel lesz tüntetve, hogy csakis automata sebváltóval felszerelt gépjárművek vezetésére jogosult (a manuális engedély értelemszerűen mindkét gépjárműtípus vezetését lehetővé teszi). A preferált típus szerint kell az autósoktatót vagy felügyelőt is megválasztani.

A folyamatos kezdeti felügyelet egyértelműen egy olyan elem, amely az elégséges gyakorlat és megfelelő mentalitású felügyelő esetén a szükséges közlekedési morál megszerzésében meghatározó szerepet játszhat. Hozzá kell tenni azonban, hogy egyelőre a queenslandi gyakorlat nem teszi kötelezővé az autósiskolai gyakorlati képzés igénybevételét - vagyis a friss tanulójogosítványos növendék a felügyelőjével (aki lehet akár az édesapa vagy a szomszéd Jack bácsi is) gyakorlatilag azonnal beléphet a forgalomba. Nyilván a bölcsebb tanulók és felügyelők nem fogják elkövetni ezt a meggondolatlan lépést, és eleinte félreeső helyeken vagy tanpályákon sajátítják el az alapokat, de mindenütt találhatóak olyan renitensek vagy vakmerő emberek, akik előbb vetik magukat a sztrádákra, mint azt a tudásuk indokolná. Miután pedig senki sem köteles hivatalos személy felügyeletét igénybe venni, egyedül a jármű elülső és hátulsó szélvédőin vagy a rendszámtáblán elhelyezendő L (learner, azaz tanuló) matrica jelenti az egyetlen biztonsági intézkedést.

Természetesen rengeteg autósiskola áll a tanulóvezetők rendelkezésre, amely szakszerű képzést kínál, ám kötelezni senkit nem lehet arra, hogy a magabiztos rokonok nyújtotta segítség és felügyelet helyett pénzt fektessen a tudás elsajátításába. Számomra ez a megoldás igen átgondolatlannak tűnik, és valóban, lehet is hallani olyan törekvésekről, amelyek ezen a jelenlegi renden változatni kívánnak.

A tizenkét hónapos felkészülési időt követően lehet a gyakorlati vizsgára jelentkezni. A vizsgára való jogosultság feltétele életkor szerint változik - a 25 éven alattiaknak be kell mutatniuk az úgynevezett leckekönyvüket, amely azt tanúsítja, hogy a tanuló legalább száz órát töltött vezetéssel (ebből tíz órának éjszakai vezetésnek kell lennie). A teljesített órákat az oktató vagy a felügyeletre jogosult gépjárművezető hitelesíti. Némi könnyebbséget jelent a szakszerű oktatást igénybevevőknek, hogy minden, oktatóval teljesített óra három órának felel meg a leckekönyvben. Huszonöt év felett a leckekönyv vezetése nem kötelező, de ajánlott. További megkötések is vonatkoznak a tanulóvezetőkre: 25 év alatt tilos alkoholos állapotban vezetniük, tilos mobiltelefont használniuk (és ebbe beleértendőek a különféle kiegészítők is). 25 év felett a maximális megengedett alkoholszint 0,05% (ami megegyezik a tűréshatárral), de természetesen a hatóságok kifejezetten javasolják a vezetés előtti alkoholfogyasztás kerülését.

A fenti szabályok betartását és a szükséges feltételeket teljesítve válik lehetővé a gyakorlati vizsgára való jelentkezés, amelynek az egyes elemei tulajdonképpen egy összevont hazai rutin- és forgalmi vizsgának felelnek meg.

Az ideiglenes vezetői engedély (provisional licence)

A P (provisional, azaz ideiglenes) gépjárművezetői engedély megszerzése a tanulójogosítvánnyal szemben már az önálló vezetésre jogosít, ám bizonyos feltételek még ebben a fázisban is érvényben vannak. Így minden P-s jogosítványú gépjárművezetőnek kötelessége, hogy gépjárműve elején és hátulján egy P matricával jelezze jogosítványtípusát, amely vezetési jártasságáról értékes információt közvetít a többi úthasználó felé. Életkortól függően a kategória két további alosztályra oszlik, így külön szabályok érvényesek a 25 év alattiakra és felettiekre. A 25 év alattiak a P1-es kategóriába tartoznak, amelyben a vezetés közbeni mobiltelefon-használat (minden kiegészítőjével együtt) tilos, továbbá vezetés közben nem lehetnek alkohol befolyása alatt, éjjel 11 és reggel 5 óra között csupán egyetlen 21 évnél fiatalabb utast szállíthatnak, stb. Utóbbi korlátozás ez esetben jól mutatja a szabályok megalkotóinak pszichológiai éleslátását, hiszen felismerték a tényt, hogy több, egy utastérben tartózkodó hasonlókorú fiatal károsan befolyásolhatja a józan mérlegelő-képességet.

A P2-es kategóriába való átlépéshez (ahová a 25 év felettiek automatikusan bekerülnek) egy úgynevezett kockázat-felismerési tesztet kell teljesíteni, amely az elméleti vizsga kiegészítéseként azt teszi vizsgálat tárgyává, hogy az adott kezdő gépjárművezető megfelelő szinten jártas-e a különféle kockázatok azonosításában és elkerülésében. Ez a vizsgálat szintén azt a felismerést tükrözi, miszerint a fiatalok körében nagyobb a baleseti kockázat (és ez nem csupán egy pszichológiai feltevésen alapuló elmélet, hanem egy létező, valóságos probléma). A kockázatok felismerését mérő vizsgálat számítógép-alapú, és azt követően jelentkezhetnek rá a 24 év alatti kezdő vezetők, hogy egy évet eltöltöttek a P1 kategóriában. P2 kategóriába lépve új matricákat kapnak (a korábbi piros P betű helyett zöld P betű).

A P2-es kategóriában már némileg enyhébbek a korlátozások, pl. kézben tartott mobiltelefont az általános tilalomnak megfelelően továbbra sem lehet használni, de kiegészítő eszközökkel már igen, illetve 25 év felett a véralkoholszint elérheti, de nem haladhatja meg a 0,05%-ot. Sőt, csak a P2-es kategóriától és a 25 év feletti életkort elérve nyílik lehetőség arra, hogy a gépjárművezetők nagy teljesítményű, 200 KW feletti motorral felszerelt vagy nyolc, illetve nyolcnál több cilinderrel rendelkező gépjárműveket vezessenek. A P kategóriájú jogosítványokra vonatkozó előírások véleményem szerint már sokkal érzékenyebbek és átgondoltabbak, több pszichológiai eredetű megfigyelést felhasználva készültek, és sokkal eredményesebben is szolgálják a közlekedésbiztonságot. Érdemes talán elgondolkodni azon, hogy ezeket a hasznos elemeket milyen formában lehetne a magyar gyakorlatba is átültetni.

A nyílt jogosítvány (open licence)

A teljes értékű jogosítvány megszerzésének útja szintén az időn és a rutinon keresztül vezet. Azoknak a gépjárművezetőknek, akik 23 éves koruk előtt léptek a P1 kategóriába, legalább két évet kell a P2-es kategóriában eltölteniük, mielőtt jogosulttá válnak a nyílt vezetői engedélyre. Akik 23 évesek voltak, amikor P1-es kategóriába léptek, már csupán egy évet kell P2-es kategóriában vezetniük, végül pedig azok, akik 24 évesen szereztek P1-es jogosítványt, egy év elteltével megszerezhetik a nyílt engedélyt. Külön esetet képeznek azok, akik 25 évesen vagy afelett léptek a P kategóriába, hiszen az ő esetükben nincsen szükség kockázat-felismerési vizsgára. Tehát összességében megállapítható, hogy a végleges, teljes körű jogosítvány megszerzése kapcsán a szabályalkotóknak láthatóan az volt a törekvése, hogy a közlekedésbiztonság szempontjából a legkritikusabb, 17 és 24 év közötti életkorban levő kezdő járművezetőket szigorúbb korlátok közé szorítsa. Így aki a szabályokat betartva halad előre a különböző fázisokon, mire megszerzi a végleges gépjárművezetői engedélyt, várhatóan már rendelkezni fog a szükséges gyakorlattal és megfelelő, érett szemlélettel.

A queenslandi gépjárművezetői engedély megszerzésének rendszere felépítését és a mögöttes filozófiát tekintve véleményem szerint igen hatékony eszköz a közlekedésbiztonság fenntartásában és javításában, és számos elemében példaértékű lehetne hazánk számára is. Nem lehet azonban szó nélkül elmenni a tanulóvezetői (L) szakasz hiányosságai mellett, ahol a külön rutinvizsga nemléte és a szakoktatás igénybevételének opcionális helyzete érzésem szerint komoly, orvosolandó hiányosság. Remélhetőleg hamarosan e tekintetben is változásoknak lehetünk szemtanúi Ausztrália e különösen kedvező éghajlattal megáldott, napfényes és végtelenül kedélyes államában.

Váczi Vincent