Kezdőlap elvalaszto Archívum
 -   Ráhel
A GKM Közlekedési infrastruktúra fejlesztései PDF Nyomtatás E-mail
level Fórumok -
Az NKH hírei
2006. február 24. péntek, 07:10
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által az az elmúlt évre meghatározott a gyorsforgalmi úthálózati program fejlesztésének feladatai a tervek szerint teljesültek.

Valamennyi aktuális tervben és az új közlekedéspolitikában is a gyorsforgalmi utaké az elsőbbség, a GKM közlekedési szakterületének legfontosabb fejlesztési feladata az autópálya törvényben előírt program teljesítése. Az elmúlt évre visszatekintve elmondható, hogy a gyorsforgalmi úthálózati programban meghatározott feladatok időarányosan teljesültek, az egyéb utak (települést elkerülő szakaszok, négynyomúsítások, burkolat megerősítések és felújítások) az ütemezés szerint elkészültek és a közúti szakágazat a rendelkezésére álló uniós forrásokat teljes mértékben kihasználta. A közúti üzemeltetési és fenntartási feladatok, a forráslehetőségek által biztosított keretek között teljesültek.
 
A közúton túlmenően természetesen valamennyi területen folytak fejlesztési munkálatok, melyek előkészítésében, megvalósításában, koordinálásában az illetékes szakmai főosztályok aktívan közreműködtek.
 
országos úthálózat gyorsforgalmi úthálózat 
 unios források
 regionális gazdaságkímélő hatások
 
 
                                                          
 
 
 
fulbal
fuljobb
 
regens