|
A Magyar
Közlekedési Kiadó gondozásában megjelenő Navigátor szakfolyóirat évek óta
januárban dönt az Év embere megtisztelő szakmai díj odaítéléséről. A
szerkesztőbizottság és a szerkesztőség tagjai minden esetben áttekintik az előző
év szakmai teljesítményeit - figyelembe véve a jelöltek szakmai pályafutását és
a szakma vezető személyiségeinek véleményét is -, mielőtt meghoznák végleges
döntésüket. Eddig Sipos István, Kautz István, dr. Berényi János, Wáberer György,
Iszak Tibor, Révész Bálint, Fülöp Zsolt, Kovács Imre, Rózsa Pál, Szemerey Loránd
és Potvorszki Zoltán részesült ebben a szakmai elismerésben, idén pedig
Szalma Botondnak, a Plimsoll Kft. ügyvezető igazgatójának ítélte oda az
Év embere díjat a Navigátor szerkesztősége.
Az 50 éves
Szalma Botond a magyar hajózás és szállítmányozás kiemelkedő személyisége. Hajós
családból származik és bátyjával, Szalma Bélával együtt a szakma megszállottjai
között tartják számon. Nevéhez fűződik az önálló hajózási szállítmányozás
megteremtése és stabilizálása is. A hajózásra alapított komplex logisztikai
szolgáltató cégcsoportjukat a sikeres Portolan-évekre alapozták. Az egykori
tengerész pályafutásában szinte kitérőnek számít, hogy évekig volt a Mahart
vezérigazgatója. A Fluvius és a Plimsoll fémjelezte cégcsoportoknak meghatározó
szerepe van a hazai szállítmányozásban és a közismert körülmények ellenére
dinamikus fejlődésük. Szalma Botond nemcsak megszállottja a hajózásnak, hanem
következetes lobbistája is. Előadásaival, hozzászólásaival és cikkeivel a
döntéshozók, illetve a közvélemény figyelmét szeretné felhívni a hazai
hajózásra, így nem véletlen, hogy a múlt évben a MAHOSZ elnökévé
választották.
Szalma
Botond munkáját tisztelet és elismerés övezi itthon és külföldön is. A hajósok
világszervezete a közelmúltban bizottsági alelnökké választotta. A sokszor
szenvedélyes véleménynyilvánításai ellenére rendkívül korrekt üzletembernek
tartják pályatársai, aki a hajózási szállítmányozók közül elsőként nyerte el az
Év embere díjat. A díj átadására a szállítmányozási konferencián kerül
sor.
|