Függetlenül attól, hogy a tanítás-tanulás folyamatában milyen információhordók használatára kerül sor, az alkalmazást meg kell, hogy előzze a tervezés fázisa. Ehhez az oktatónak szüksége lenne általános pedagógiai és szaktárgy-pedagógiai, általános technikai és eszköztechnikai ismeretekre, amely csak a legritkább esetben áll fenn „profi" szinten. Az információhordozók oktatási folyamatban való alkalmazásához ugyanakkor több, egymást követő lépés betartása szükséges, így: témaválasztás - célismeret és tananyagelemzés - információhordozó kiválasztás - kipróbálás, kiértékelés - utolsó előkészület.

A tervezés során nem mindegy, hogy az információk (rajz, fénykép, hang- vagy filmfelvétel stb.) egyedileg készülnek, vagy már meglévő, bevált információk tananyagba illesztésére, közlésére kerül sor. Tekintettel arra, hogy az egyedileg (házilagosan) elkészített információk is számos, egymástól különböző szakmai ismeretet kívánnak (hang- és fénytechnika, beszéd, zene, effektus, feliratozás, trükk, montázs, kombinációk, felvétel manipulálás, vágás, keverés stb.), a következőkben kizárólag azok az alapelvek kerülnek ismertetésre, amelyek figyelmen kívül hagyása meghiúsíthatja az oktatás, képzés eredményességét.

A szemléltetés mint oktatási módszer

A szemléltetés olyan szemléletes oktatási módszer, amelynek során a tanulmányozandó tárgyak, jelenségek, folyamatok észlelése, elemzése történik. A bemutatás segítségével történő tanítás az egyik legősibb módszer, amelyet már az iskolázás megjelenése előtt alkalmaztak a családi nevelésben.

Tudományos forradalom zajlik le, amikor Comenius felépíti szenzualista pedagógiáját, amelynek középpontjában a szemléltetés áll. A szemléltetés azonban nem csak egyszerűen egy módszer, hanem az ismeretszerzés alapvető elve is. A szemléltetés arra való, hogy lehetővé tegye a tanulók számára a találkozást a való világgal. A tanulókra közvetlenül érzékszerveiken keresztül kell, hogy hasson a külvilág. Az oktató dolga, hogy minél teljesebben mutassa be ezt a világot pedagógiailag feldolgozott módon, betartva a fokozatosság követelményét.

Napjainkból is sok példát sorolhatunk mind negatív, mind pozitív megjelenésére. Minden olyan eset, amikor a tanuló passzív módon szemléli a bemutatást, szemléltetést, káros lehet. 

A szemléltetés módszere hozzájárul az oktatási folyamatban a képszerű-szemléletes gondolkodás fejlesztéséhez, a kiinduló bázis megteremtésével a fogalomalkotáshoz, a gyakorlati alkalmazási lehetőségek feltárásához, a tanulók érdeklődésének felkeltéséhez és a tanultak alkalmazásához. Az eredményességnek azonban számos feltétele van. A módszer az oktatási folyamat szerves része, és mint ilyennek, kapcsolódnia kell a megelőző, illetve a következő módszerekhez, anyagrészekhez. A szemléltetés kezdetén strukturáló elvek bemutatásával, problémafelvetéssel, feladatkijelöléssel meg kell teremteni a tanulás feltételeit.

A demonstrációnak minden tanuló által jól követhetőnek (láthatónak, hallhatónak, érzékelhetőnek) kell lennie. A lényeg kiemelése a demonstrációnak elengedhetetlen mozzanata. A bemutatott jelenség aktív feldolgozásának ugyancsak feltétele a tanulók aktivitásának, válaszainak, sőt kérdéseinek kiváltása. A szemléltetés alkalmazását a tanulók, az adott osztály fejlettségi szintjéhez, előismereteihez, tanulói képességeihez kell igazítani.

A demonstráció fő lépései:

• A bemutatandó műveletet alkotó készségek és tudás alapos elemzése;

• A megfelelő demonstrációs forma (közvetett vagy közvetlen) megválasztása;

• A vizuális és a szóbeli elemek kapcsolatának megtervezése;

• A tanulók számára rendszeres kérdezési lehetőség biztosítása;

• A tanuló számára annak biztosítása, hogy a műveleteket segítséggel megismételhesse;

• Az egyéni gyakorlás lehetőségének biztosítása;

• A tevékenység értékelése, ha szükséges, újabb gyakorlás beiktatása.

A szaktantárgy feldolgozási folyamatában gondoskodni kell arról, hogy a tanuló a lehetőségek maximális kihasználásával közvetlenül is érzékelje, észlelje a tárgykörben szereplő jelenséget, folyamatot, gépet, műveletet. A szemléltetés előtt elevenítsük fel a tanulók tárgykörrel kapcsolatos korábbi ismereteit, mozgósítsuk fantáziájukat, irányítsuk figyelmüket a lényegre. Adjunk támpontokat a megfigyeléshez.

A hasonlóságok és különbözőségek vizsgálata a megfigyelő képesség fejlesztésének egyik hatékony módja. Biztosítsunk olyan feltételeket, hogy a tanulók alkalmasak legyenek a szemléltetett objektum kiemelésére a valós környezetéből, illetve lássák meg annak szakszerű, korszerű illeszkedését a teljes folyamat rendszerében. Mindezeket a feladatokat az oktató csak úgy oldhatja meg, ha gondosan megtervezi, irányítja a tanulók megfigyelését.

A megfigyelő képesség fejlesztése az egyik alapvető követelmény a képzéssel szemben. Az előzetes bemutatás az érdeklődés felkeltéséhez és a tények feltárásához szükséges közvetlen tapasztalatszerzésre irányul.

Az előkészítéssel szembeni legfontosabb követelmények:

• a cél meghatározása, a bemutatás vagy a valós szemléltetés feltételeinek előkészítése,

• csak a legszükségesebb tárgyakat, jelenségeket, folyamatokat figyeltessük meg,

• adjunk részletes eligazítást a megfigyeléshez,

• a szemlélődést az osztály közösen végezze el az oktató közvetlen irányításával.

Az eredményes alkalmazással szembeni követelmények:

• a bemutatás eszközének és módjának körültekintő megtervezése amódszer-meghatározó tényezők gondos mérlegelésével,

• a megfigyelés irányítása, lényeg kiemelése a bemutatás és a kapcsolt módszerek egyensúlyának biztosítása a folyamat minden egyes mozzanatában (a bemutatás ne legyen sok, se kevés, a szóbeli közlés ne legyen bőbeszédű, a lényegtől eltérő),

• a feldolgozott téma vagy logikai egység általánosításának, törvényszerűségeinek befejező rögzítésekor, illetve az ismeret- és tevékenységtartalom ellenőrzésekor, ismételten vegyük igénybe a tanítási órákon használt szemléltető eszközöket.

Az utólagos bemutatás feladata az átfogóbb témakörök kapcsolatrendszerének, lényegi összefüggéseinek felismertetése és értelmezése a tanulók közvetlen és önálló megfigyeléseinek mozgósításával. A tantárgy oktatásában olyan ábrák szükségesek, amelyek a gyakorlatban nem használatosak, vagyis pedagógiai célból készültek. Ezeket az ábrákat oktatóábráknak nevezzük.

Szerkesztési szempontok:

• az oktatóábrák összefüggésében mutassák be a tanítandó témát,

• a leglényegesebb mondanivaló az egészből külön is legyen kiemelve,

• a hibás megoldás bemutatása esetén a helyes megoldást feltétlenül be kell mutatni, mégpedig olyan beállításban, hogy maradandó élményt a helyes megoldás nyújtson,

• az oktatóábra egyes részei rövid, összefoglaló szöveges magyarázatokkal legyenek ellátva,

• az oktatóábrákon gyakori elemeket, bonyolult szerkezeteket, egyszerűsített, jelképes módon ábrázoljuk, ezek az elvi ábrák.

Az információhordozók tervezése, alkalmazása során gondosan figyelni kell a látótérben való elhelyezésre, szerkesztésre, alakformálásra, az egymáshoz való formai viszonyokra, valamint a színek különböző hatásaira. Mindezek nagymértékben befolyásolják - rontják vagy javítják - az oktatás, képzés minőségét, hatásfokát, erősítik vagy gyengítik a figyelmet.

Alakzatok ábrázolását elegendő csak a lényeges vonásokkal ábrázolni, hiszen ha nincs előismeret, nincs aszszociáció sem. A rajzok legyenek egyszerűek, könnyen és gyorsan felismerhetők, a folyamatok térben és időben elkülönültek. Szöveghasználatkor a lehető legegyszerűbb megfogalmazást, kifejezést kell használni. Lehetőség szerint a bemutatásra szánt elemek úgy és olyan sorrendben helyezkedjenek el a rajzon, hogy elrendezésük és színük a lényegre irányítsák a figyelmet. A bemutatásra szánt elemek, egységek ábrázolása történhet izotermikus és centrális perspektívaként, vagyis párhuzamos vonalak mentén, illetve egy pontból kiindulva, napsugárszerűen. Előbbi ábrázolási mód a térbeli nyitottságot, a rajzon feltüntetett elemek egyenrangúságát, szalagszerűségét, míg utóbbi egy meghatározott nézőpontot sugall, vezetve a tanulók tekintetét. Sok ábrázolásnál gondot okoz, hogy a bemutatásra szánt „rajz" belesimul, belevész a háttérbe, az alakzatok nem érvényesülnek kellőképpen, ezért, ha lehet, sűrűn kell vonalazni, esetleg konvex vonalakkal határolni.

A színek többféle hatást is kiválthatnak a szemlélőből, amelyek megválasztása, összhangja akár később is kiválthat kellemes vagy kellemetlen érzeteket, rögződhet hosszú távra, de rövidre is. A színek szimbolikus hatásánál figyelembe kell venni, hogy a vörös veszélyt, harcot, a kék ridegséget, nyugalmat, a sárga derűt, felszabadulást jelent. Azt vizsgálva, hogy az emberek többsége mire asszociál az egyes színek láttán, kimutatható, hogy zöldnél a természetre, kéknél a vízre, égboltra; míg vörösnél a tűz „ugrik be" legtöbbször. Van azonban a színeknek egyfajta karakterisztikus hatása, ami talán mindennél fontosabb oktatáskor. E szerint a vörös hangos, aktív, erőteljes és dinamikus, az ibolya melankolikus, szomorú, a sárga cselekvésre ösztönző, irányító, míg a kék hűvös, csillapító, távolságtartó, áttekinthetetlen.

Vizuális információhordozók a különböző térbeli tárgyak, faliképek, táblák, vitrinek, nyomtatott oktatási segédeszközök, írásvetítő transzparensek, síkmodellek, diafilmek, diasorozatok

Auditív információhordozók

A kizárólag auditív információhordozók alkalmazása az oktatásban „kihalóban" van, ma már nem jellemzőek.

A különböző „konzerv műsorok", amelyeket az auditív információhordozók szolgáltatnak, hatásukban jelentősen eltérnek az „élő hangtól, beszédtől". Utóbbiak természetességüknél, megszokottságuknál, hangzásuknál, kapcsolatteremtő képességüknél fogva nagyobb hatékonyságot mutatnak a tanítási-tanulási folyamatban. Természetesen csak akkor, ha az oktató kommunikációs készsége megfelelő, és rendelkezik a jó színvonalú oktatáshoz szükséges fontosabb formai, tartalmi és egyéb sajátosságokkal, amelyek a következők:

Formai oldalról

• A tanulók anyanyelvén helyes, érthető, világos, egyértelmű és tagolt beszéd;

• Egyéni és jellegzetes beszédstílus (jó beszéd- és előadói készség, megfelelő beszédsebesség, hanghordozás, hangsúlyozás);

• Példamutatás, szuggesztivitás, kontaktusteremtő képesség;

• Alkalomhoz illő megjelenés, optimális gesztikuláció, testbeszéd.

Tartalmi oldalról

• Elegendő és megalapozott tárgyi tudás, szakmai biztonság, hitelesség, pontosság, precízség, rendszeresség, csoportosító és asszociációs készség, lényeglátás, általános és szakmai tájékozottság;

• Érdekesség, eredetiség, gyors reakciókészség;

• Csapatépítő képesség, tekintély;

• Az elmélet és gyakorlat közötti összhangteremtő készség.

Egyéb oldalról

• Figyelmesség, tapintat, türelem;

• Lelkesedés a tárgy és a tanítás iránt;

• Jó hangulatteremtő képesség, humor;

• Természetesség viselkedés, empatikus képesség.               

Az emberi hallás fiziológiai sajátosságai jelentősen eltérnek a különböző „hangmásoló" technikai eszközöktől, így csak abban az esetben van értelme használatuknak, ha az élőbeszédhez képest többet nyújtanak információtartalomban, hangulatban. Ilyen lehet egy anyanyelvi közlés, egy hangdokumentum, egy természetes hangjelenség stb.

A nem természetes hangok nagymértékben igénybe veszik a tanulók teljesítőképességét, ezért rendkívül fontos a megfelelő akusztikus környezet kialakítása. E célból - változatlan formában - sajnos a legtöbb hagyományos „tanterem" alkalmatlannak minősül. Különböző berendezésekkel, függönyökkel, padlószigetelésekkel, bútorokkal, ülésrend kialakítással, az oktatástechnikai eszközök megfelelő elhelyezésével - gyakorlati próbákkal - azonban viszonylag alkalmassá tehetők, az úgynevezett „szobai akusztikus hangulat" létrehozható. Az auditív információhordozók és eszközeik igen széles skálán alkalmazhatók, így például a szemléltetés, gyakorlás, ellenőrzés területén, kiváltképpen a műszaki tárgyak oktatásánál.

Auditív információhordozók a különböző hanglemezek, hangszalagok, CD lemezek.

Audiovizuális információhordozók   

Azok az információhordozók tartoznak ide, amelyek szoros tartalmi kapcsolatban álló hang- és képanyagot tartalmaznak. Ahhoz, hogy hatékonyan alkalmazhatók legyenek, nagy jelentősége van a bemutatás dinamikájának. Az információhordozónál, a tartalmi összefüggések miatt elvárás, hogy a hang- és képanyagok egyaránt azonos cél és szerkesztési elv alapján készüljenek. Fontos egyrészt, hogy a rögzített szövegek ne csupán a képanyagok kísérő, magyarázó szövegei legyenek, másrészt a képek ne a szöveg illusztrálására készüljenek. Szövegnek és képnek egységes, összefüggő, egymást kiegészítő oktatási anyagként kell megjelenni.

Audiovizuális információhordozók a különböző hangosított diasorozatok, diaporáma-műsorok, oktatófilmek, videofilmek, képlemezek.

Oktatástechnikai eszközök

 Hangtechnikai eszközök

Hangtechnikai eszközökön olyan auditív információhordozókat, rögzítőket és közvetítőket értünk, amelyek a különböző hangjelenségeket megfelelően átalakítva felveszik, tárolják, vagy továbbítják, és ismét hallhatóvá teszik. A hangforrástól a hallgatóság térben és/vagy időben elválasztható (távközlés, illetve hangrögzítés).

A hang terjedését a legtöbb esetben az épületek, illetve a falak befolyásolják. A hang határfelületbe ütközik, részben visszaverődik, részben elnyelődik, részben továbbhalad. Az elnyelődés és továbbhaladás hangenergia veszteséggel jár. A határfelületről visszaverődő hang az eredeti hanggal összekeveredik. Így keletkezik a visszhang és az utózengés.

Az érthetőséget a hangosítás emeli, de vigyázni kell a hangosítás mértékére - hogy ne nyomja el az eredeti hangot - és módjára azért, hogy ne keletkezzen a rendszerben zavaró akusztikai visszacsatolás. Kisebb termek, például tanterem esetében, amikor külön erősítés nem szükséges, az érthetőséget a terem jó akusztikai kialakításával, a felesleges zaj elnyelésével és hangvisszaverődések csökkentésével lehet növelni.

Hangtechnikai eszközök a különböző mikrofonok, erősítők, hangsugárzók, fejhallgatók, lemezjátszók, magnetofonok, rádiók, digitális lemezjátszók.

Állóképvetítők

Az állóképvetítők (írásvetítő, diavetítő, episzkóp és az úgynevezett visualiser) az egyik leggyakrabban használt taneszköz-csoport. Nélkülözhetetlenek minden olyan prezentáció alkalmával, ahol a közlés több ember előtt, vizuálisan történik.

Az állóképvetítők az információhordozókat áteső vagy ráeső fénnyel történő megvilágítással jelenítik meg. A kivetítendő képeket - a tárgyasztalon vagy képkapuban - a vetítőobjektívek fókusztávolsága közelében helyezik el.

Alkalmazásuk révén lehetővé válik, hogy megfelelően kinagyított méretben, egyszerre több személy előtt a szemkontaktus folyamatos fenntartása mellett történhessen a prezentáció.

A kivetítendő képet az oldalhelyesség és az egyenes állás végett az egyes vetítőkre meghatározott módon kell elhelyezni. A kivetített kép a bemutatás során statikus, mozgásérzetet nem kelt a szemlélőben.

Filmvetítőgépek

A filmvetítőgépek filmformátumtól függetlenül, elvi felépítésüket tekintve nem különböznek lényegesen egymástól, de műszaki megoldásokban eltérhetnek. A hanglejátszás szempontjából néma, fényhangos, mágneshangos, fény- és mágneshangos vetítőgépek, míg filmbefűzés szempontjából kézibefűzésű, félautomatikus és automatikus gépek kaphatók a piacon.

A fentieken kívül egyéb szolgáltatások vonatkozásában is eltérhetnek egy-mástól. Ilyen például a távirányíthatóság, vario-objektív, változtatható sebesség, egyes kép kivetítési lehetőség, visszafelé történő vetítési lehetőség, belső hangszóró beépítése stb. E szolgáltatások megléte vagy hiánya befolyásolja a hatékony iskolai alkalmazást, ezért célszerű viszonylag drágább, de több szolgáltatást nyújtó gépeket beszerezni oktatási célra.

Fényképezőgépek

A mai fényképezőgép ősének Leonardo Da Vinci lyukkameráját a „camera obscura"-t tekinthetjük. Keletkezése az 1500-as évekre tehető. Az emberi szem optikai része és a mai kamerák több hasonlóságot mutatnak. Ilyen

• a szemlencse - objektív;

• az írisz-rekesz;

•  a szemmozgató izmok (szökellő mozgás, zárszerkezet, képfrekvencia;

• a fényérzékeny réteg (rodopszin, ezüsthalogenid, félvezető).

Videokamerák, kamkorderek

Használatuk az oktatási folyamatban egyre inkább előtérbe kerül. A videokamerák a videorendszer első elemét képezik, amelyek a képi információkat elektromos jellé alakítják át.

Videoprojektorok

A használatos projektoroknak három típusa létezik: a katódsugárcsöves (CRT = carthod ray tube), a folyadékkristályos panel(ek)ből felépülő (LCD = liquid crystal display) és a mikrotükrös (DLP = digital light processing) projektor. Az LCD vetítő kialakításában külsőre úgy néz ki, mint egy diavetítő, csak éppen állókép helyett elektronikus mozgókép jelenik meg a vetítővásznon. Mobilitása, jó technikai paraméterei, egyszerű kezelhetősége kedveltté teszi az oktatásban. A kivetített kép 2,5 m képátló körüli lehet. A képméretet kétféleképpen lehet változtatni. Egyrészt a vetítő és az ernyő távolságának csökkentésével vagy növelésével, másrészt a beépített zoom-objektív segítségével.

Képmagnók

A VHS (Video Home System), amely formátum megalkotója a JVC, jelenleg a világ legelterjedtebb kazettás rendszerének tekinthető. Játékideje maximum 4 óra, mely megduplázható, ha a szalagsebesség normális értékét felére állítjuk.

DVD-video lejátszók

A DVD-Videó, minden eddigi audió- és videó formátumot megelőzve, elképesztő sebességgel terjedt el a világon, és ma már egyértelműen ez a piacvezető média.

A DVD lejátszók gyakorlatilag az összes fizikai formátum: a DVD 5, a DVD 9, a DVD 10, a DVD 18 lejátszására képesek. A legtöbb lejátssza az audio CD lemezeket és a Video CD-ket is. A legutóbb készült lejátszók többsége lejátssza az mp3 és mp4 fájlokat is.

Gyuris István, okl. közlekedésmérnök, okl. rendszerszervező