 2008. november 20-án a Nemzeti Közlekedési Hatóság Teréz krt.
38. sz. alatti tanácstermében tizennegyedik alkalommal került megrendezésre az
a bensőséges ünnepség, amelynek keretében az NKH Elnöke, mint a program
fővédnöke, az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Baleset-megelőzési
Bizottság mint védnök képviselője, továbbá néhány nagyobb országos
érdekképviseleti szerv vezetői, ill. képviselői jutalmat adtak át azoknak a
gépjármű-szakoktató munkatársaknak, akik kitartó és hozzáértő oktatói munkával
a kissé idősebb korosztályok képviselőit segítették a közelmúltban
gépjárművezetői engedélyhez jutni.
. Az Autóvezető Szerkesztősége nevében egyben megköszönjük
valamennyi támogatónak, továbbá iskolavezetőnek és szakoktatónak a
közreműködését, hogy a rendezvény tizennegyedik éve ismét megrendezésre
kerülhetett, és köszönjük a kedves volt tanulóknak is, hogy oktatóikkal együtt
hozzánk elfáradtak és megengedték, hogy személyesen gratulálhassunk az ő
nagyszerű teljesítményeikhez is. Tizennégy esztendeje történt először ugyanis,
hogy a berettyóújfalui Feketéné és Fekete Autósiskolában a 80 éves Serdült Imre
bácsi „B" kategóriás vezetői engedélyt szerzett, és hogy a nem mindennapi
eseménynek országszerte híre menjen, Fekete Imre iskolavezető akkor a mozgalom
elindítását javasolta, hogy az Autóvezető, ill. a Nemzeti Közlekedési Hatóság
minden évben köszönthessék azokat az oktatókat, akik türelmes oktatói voltak az
adott (vagy a megelőző) esztendő legidősebb frissen vizsgázott járművezetőinek.
A mozgalomhoz az ORFK- OBB, a nagyobb országos érdekképviseletek még akkor
csatlakoztak, és ez tizennegyedik esztendeje töretlenül folytatódik.
A november 20-án megtartott ünnepségen - amelyet Horváth Zsolt
Csaba elnök bevezető gondolatai nyitottak meg - az NKH részéről jelen voltak
még: Kleineisel Zsuzsanna, az Elnöki Titkárság munkatársa, Ötvös Nándor, az
Autóvezető főszerkesztője, Óberling József, az NKH Stratégiai és Módszertani
Igazgatóság (SMI) igazgatója, Érsek István, az NKH SMI Képzési és Vizsgáztatási
Főosztályának (KVF) vezetője, valamint Szabó Alíz, az NKH Kommunikációs és
Nemzetközi Főosztály munkatársa.
Jelen volt továbbá Berzai Zsolt
rendőr-százados, a rendezvény védnökének, az ORFK OBB munkatársa, Rajna Ervin,
a magyar Autósiskolák Szövetségének (MAISZ) elnöke, Németh György, a
Járművezető Szakoktatók és Képzőszervek
Országos Egyesületének (JáSzKOE) elnöke, Pető Attila, a Budapest Autósiskola
Egyesület (BAE) elnöke, Vigh András, a Magyar Gépjárművezető Szakoktatók
Érdekképviseleti Szervezetének (MAGSZÉSZ) elnöke, Fekete Imréné és Fekete Imre
iskolavezetők, egyben szponzorok.
A 2007/2008-as „évad" „győztesei" az az úr és hölgy voltak,
akik 69 évesen szereztek gépjárművezetői engedélyt: Angyalfi Lászlóné, a 27.
sz. Autósiskola Kft. volt tanulója, oktatója és iskolavezető Rábl János, 74
órányi vezetés után szerzett „B" kategóriás jogosítványt, míg Miletics Dezső
nyugalmazott folyami hajóskapitány „A korlátozott" kategóriában vizsgázott
mindössze 18 órai vezetés után. Oktatója Szilágyi Zoltán, aki főállásban
mellesleg a rendőrség közrendvédelmi szolgálatának a munkatársa, iskolavezető:
Vigh András, a budapesti III. kerületi ATI Oktató Kft. élén.
Szvitek Jánosné (Erika) a Spuri-Suli szakoktatójaként,
iskolavezető: Ludman Lajos, a 61 éves Kolozsi Anna nevű tanulóját segítette „B"
kategóriás vezetői engedélyhez nem kevesebb mint 185 órai gyakorlás után, míg
Petneházi Sándor, aki szintén az ATI Oktató Kft. oktatója (iskolavezető: Vigh
András) és aki „civilben" szintén a rendőrség közrendvédelmi szolgálatát
„erősíti", az 59 éves Vidra István Sándornét segítette vezetői engedélyhez
jutni 118 órai vezetési gyakorlással a háta mögött.
Az oktatók az NKH-tól, az ORFK OBB-tól és a szponzoroktól
értékes ajándékokat kaptak, de sem a Hatóság, sem az ORFK-OBB, sem a szponzorok
nem „feledkeztek meg" az ünnepségre az utazást vállaló volt tanulókról, akik
közül a hölgyek a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökétől egy-egy szép
virágcsokrot is kaptak e hangulatos kis rendezvény záró akkordjaként, amelyet
azonban még majd' egy órás kötetlen, baráti beszélgetés is követett az
alkalomhoz illő állófogadás keretében.
Gratulálunk a nagyszerű teljesítményekhez és azt kívánjuk,
találkozzunk jövőre hasonló baráti körben, ugyanitt!
Hima Tamás
|