|
Befejeződött a 30 milliárd eurós hazai radarfejlesztés
November 11-én dr. Csepi Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi
Minisztérium szakállamtitkára ünnepélyes keretek között felavatta az Európai
Unió Kohéziós Alapjának 50 százalékos támogatásával végrehajtott magyarországi
radar-korszerűsítési program utolsó elemét, a ferihegyi úgynevezett közel-körzeti
radart. Ezzel lezárult a HungaroControl Zrt. radarmodernizációs programja.
Mint azt az eseményen elmondott beszédében dr. Csepi Lajos is hangsúlyozta,
a légiforgalmi irányítási rendszer fejlesztésével Magyarország hozzájárul az
Egységes Európai Légtér koncepció megteremtéséhez. A hazai légtérben működő és
az európai légiforgalmi irányítási hálózat elválaszthatatlan részét képező
infrastruktúra fejlesztése fontos stratégiai feladat. A légiforgalmi irányítás
fejlesztésének középtávú célja a légi forgalom biztonságának megfelelő szinten
tartása, a konfliktushelyzetek kialakulásának megelőzése, a járatkésések
minimalizálása és a megfelelő kapacitás kiépítése. A projekt megvalósulásával a
polgári légi közlekedés biztonsága is növekszik, és legalább 15 évre biztosítható
a követelményeknek megfelelő, modern légtérellenőrzés.
Az avatóünnepségen részt vett Lotz Károly, a HungaroControl Zrt.
igazgatóságának elnöke is. ő egyebek között azt tartotta fontosnak kiemelni,
hogy a ferihegyi új közelkörzeti radarállomás (TAR) és a földi mozgásellenőrző
rendszer (A-SMGCS) korszerűsítése a radarrendszer-fejlesztési program keretén
belül valósult meg, melyet az Európai Unió Kohéziós Alapja 15 millió euró támogatásban
részesített. Az elnök gratulált a program megvalósításában részt vevőknek
ahhoz, hogy a munkát határidőre, a kohéziós alap által támasztott szigorú követelményeknek
mindvégig megfelelve sikerült elvégezniük.
A repülés világa - bár a fejlődés a műholdas légi navigáció irányában
megállíthatatlan - ma még elképzelhetetlen a földi radarberendezések nélkül.
Ezek az eszközök felderítik és megjelenítik kezelőjük számára a levegőben tartózkodó
légi járművek helyzetét. A légiforgalmi irányítórendszer legfontosabb
alapadatait a radarállomások biztosítják, amelyek a polgári légi járművek
mindenkori helyzetét nagy pontossággal képesek megjeleníteni a radarképernyőn,
hozzárendelve a legfontosabb paramétereket: a távolságot, az oldalszöget,
illetve a fedélzeti válaszjeladó berendezéssel (transzponderrel) felszerelt légi
járművek esetén még ezeken felül a magasságot, a sebességet és az azonosító kódot
- mondta el avatóbeszédében dr. Kiss László, a HungaroControl vezérigazgatója.
Magyarországon három helyen működik polgári légtérellenőrző radar. Kőris-hegyen
és Püspökladány mellett egy-egy nagy hatótávolságú radarberendezés található.
A kőris-hegyi radarállomás felújítása 2006 második felében kezdődött,
éles üzembe állítására 2007. február 27-én került sor. 2007 márciusától a
fejlesztés második szakasza a püspökladányi helyszínen folytatódott, és az átvételi
tesztek sikeres befejezése után ezt az új radarállomást 2007. október 30-án adták
át - erről a két ünnepélyes eseményről annak idején az Aeromagazin helyszíni
beszámolót is közölt.
A harmadik fázisban, a Budapest-Ferihegyen található közelkörzeti
(TAR) radar és földi mozgásellenőrző rendszer esetében viszont teljesen új
berendezések épültek, s ezek november 11-ei felavatásával a modernizációs
program lezárult.
A Ferihegyi repülőtér kapacitásigényének biztosítására egy földi mozgásellenőrző
rendszer (Advanced Surface Movement Guidance and Control System) kiépítése
jelenti a megoldást. A repülőtéren mozgó légi és földi járművek fedélzeti
transzponderei által sugárzott jeleket a területen több helyen telepített vevők
veszik, és így a rendszer meghatározza a jelforrás (jármű) pozícióját és mozgását.
Ez a rendszer olyan helyzetképet állít elő a légiforgalmi irányítás számára,
amelynek nagyfokú pontossága és integritása elősegíti a repülőtér biztonságos üzemeltetését,
különösen rossz időjárási körülmények között, például ködös időben.
A radarok mellett az azok információit felhasználó szoftvert is
fejleszteni kellett. A MATIAS integrált irányítási rendszer képes arra, hogy a
megújított radarállomások által szolgáltatott többletadatokat feldolgozza és a
légiforgalmi irányítók számára megjelenítse. A korszerű eszközökkel végzett
munka eredményeképpen a légiforgalmi irányítók leterheltsége csökkenhet, s így
tovább nő majd a légi közlekedés biztonsága. A légtér áteresztőképességének növekedésével
kisebb lesz a zsúfoltság, pontosabbak lesznek a járatok - és nem utolsósorban
mi is biztonságosabban utazhatunk.
M. A.
|